Lemondott az MVM elnöke

Vágólapra másolva!
Lemondott Vásárhelyi István, az MVM SZDSZ-hez közel álló elnöke; helyére Lengyel Gyula kerülhet - értesült a Népszabadság. A cég napi irányítását ellátó vezérigazgatói poszt legesélyesebb várományosa Mártha Imre eddigi vezérigazgató-helyettes. Az új vezetőket a vállalat pénteki közgyűlésén már meg is választhatja az állami tulajdonos.
Vágólapra másolva!

Tegnap benyújtotta lemondását Vásárhelyi István, aki három hónapig ült az áram-nagykereskedő cég vezetői székben. A vezető gyors távozása egyértelműen a koalíciós szakításra vezethető vissza.

Lengyel Gyula, aki a 90-es évek óta tölti be a cég vezetői tisztségeit, közelebb áll a szocialistákhoz, illetve a miniszterelnökhöz. A Népszabadság információi szerint Lengyel Gyula a napokban úgy nyilatkozott: ha felkérnék, elvállalná az elnöki tisztséget.

Mártha Imre jelenleg nemcsak az MVM vezérigazgató-helyettesi, hanem az MVM nagykereskedelmi leányvállalatának vezérigazgatói tisztségét is betölti - olvasható a Népszabadságban.