Visszaesett a Puma nyeresége

Vágólapra másolva!
A német Puma kicsit ugrott az első negyedévben: az ismert német sportszergyártó az idei első negyedévben a tavalyitól bő 6 százalékkal elmaradó 90 millió eurós eredményt ért el, miközben forgalma fél százalékkal nőtt és 741 millió euró lett. A cipők eladása esett, az úgynevezett kiegészítők forgalma 36 százalékkal javult, a sportruhák eladása nem változott.
Vágólapra másolva!

A Puma részvénytőkéjének egyébként 62 százaléka a francia PPR divatipari cég kezében van tavaly óta, de a Puma megmaradt önálló tőzsdei szereplőnek.

A tavalyi évet a Puma jó eredménnyel zárta. Európa második, a világ harmadik legnagyobb sportszergyártójának árbevétele 4,7 százalékkal 2,37 milliárd euróra nőtt, az adózott eredmény 2,2 százalékkal 269 millióra, az üzemi eredmény 1,1 százalékkal 372,0 millióra emelkedett. Különösen a negyedik negyedév alakult kedvezően, az árbevétel 5, az adózott eredmény 17 százalékkal nőtt. Ezzel a társaság a saját terveit is túlteljesítette.