Munka helyett fogyasztást kellene adóztatni

Vágólapra másolva!
Az áfa-kulcs megemelése mellett érvelt Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa egy környezetvédelmi adózásról szóló budapesti konferencián pénteken. Kovács László szerint társadalmilag és környezeti szempontból is igazságosabb az élőmunka és a teljesítmény megadóztatása helyett a fogyasztás terheit növelni.
Vágólapra másolva!

Hozzátette, hogy a szegény társadalmi rétegek védelme érdekében az alapvető élelmiszerek esetében alacsonyabb áfa-kulcsokat lehetne alkalmazni. A biztos felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen csökkentett áfa-kulcs van érvényben, az Európai Unió pedig még egyre lehetőséget ad.

A kormányzat számára megfontolandónak nevezte ennek az eszköznek az igénybevételét valamiféle környezetvédelmi jelentőségű cél ösztönzésére. Kovács László példaként említette az energiatakarékosságot, azon belül is a környezetbarát termékek, főként háztartási berendezések vásárlásának olcsóbbá tételét.

Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szakállamtitkára beszámolt arról, hogy a tárca az elmúlt másfél évben kidolgozott egy "receptet" a magyar adórendszer zöldítésére. A KVM egy nemzetközi könyvvizsgáló cég közreműködésével készítette el a javaslatcsomagot, amely jelenleg az új tárcavezető jóváhagyására vár.

A szakállamtitkár kifejtette: a felsorolt intézkedések mindegyikének bevezetése esetén már az első évben 106 milliárd forint költségvetési többletbevétel érhető el, ami évente mintegy 23 milliárd forinttal lenne növelhető.

Ezt az összeget az élőmunka-terhek csökkentésére, a tömegközlekedés többlettámogatására, energiahatékonysági projektek megsegítésére, és általában a természeti erőforrásokkal való takarékos bánásmódra lehetne fordítani - mutatott rá Dióssy László.

Hozzátette, hogy a bevételeken felül 170-200 milliárd forintra becsülhető az intézkedések nyomán jelentkező állami kiadásmérséklődés, például a hulladékmennyiség csökkenése és ezáltal a kisebb kezelési költségek eredményeként.

A javasolt intézkedések között szerepel a külföldiekre vonatkozó általános úthasználati díj bevezetése, továbbá a regisztrációs adó kivetése quadokra, illetve megemelése a 200 lóerő feletti autóknál, jellemzően terepjáróknál.

A javaslatcsomag része az üzemanyagok jövedéki adójának emelése úgy, hogy a kedvezőbb szén-dioxid-kibocsátással járó üzemanyagok kedvezményt élvezzenek. A repülőtéri illeték mellett új elem lenne a reptéri adó, amellyel az állam a klímavédelmi szempontból hatékonyabb közlekedési módokat ösztönözné.

A termékdíj, az energiaadó, a bányajáradék, a földvédelmi járadék és a vízkészlet-járulék emelése ugyancsak a tervek között szerepel, csakúgy mint személyi jövedelemadó kedvezmények is lakossági energiatakarékossági beruházások esetén. A KVM kedvezményt adna a zöldipar számára is.

Dióssy László jelezte, hogy szerencsés lenne, ha a javaslatcsomag egy átfogó adóreform részeként épülne be a rendszerbe. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor az egyes elemeket apránként lehet beemelni. A szakállamtitkár szerint 2010 előtt ezek a javaslatok nem valósulnak meg.