Az indiaiak is rákaptak a skót whiskyre

Vágólapra másolva!
Még soha nem fogyott annyi skót whisky a nagyvilágban, mint tavaly. Kevesebbet ittak viszont az élet vizéből Amerikában, és a szeszfőzők már azért aggódnak, hogy az USA általános gazdasági lassulása nehogy a whiskyfogyasztást is visszavesse. Közben a brit pénzügyminiszter nagyobb adókat vetett ki a whiskyre, ami a whisky diszkriminációjáról beszélő skót honatyák körében is berzenkedést váltott ki.
Vágólapra másolva!

A scotch exportjának értéke 14 százalékkal bővülve 2,8 milliárd fontot tett ki - derül ki a skót whiskyszövetség (SWA) adataiból. A brit gazdaságban a whisky fontos szerepet tölt be, és az SWA szerint az exportcsúcs azért is becsülendő, mert olyan piacokon sikerült elérni, amelyek bizonyos gazdasági nehézségekkel szembesültek a tavalyi év második felében. A teljes skót export 12 százalékát a scotch adja, az Egyesült Királyság élelmiszer- és italexportjának pedig 25 százalékát teszi ki.

Az Indiába irányuló kivitel értéke 36 százalékkal 33 millió fontra nőtt, miközben az Európai Unióba menő szállítmányok értéke is 27 százalékkal bővült. A Dél-afrikai Köztársaságba exportált whisky mennyisége csaknem megduplázódott mindössze 5 év alatt, így a teljes afrikai kereslet 70 százaléka itt jelentkezik. Kelet-Európa szintén igéretes piac. A növekvő piacok között továbbra is rejtélyes viszont Oroszország szerepe. A komoly whiskyivó-hagyományokkal nem rendelkező országban valószínűleg a Nagy-Britanniába irányuló idegenforgalom növekedésével összefüggésben bővül a scotch kereslete.

Gazdasági lassulás és whisky

A scotch forgalmi adataira sokan úgy tekintenek, mint a szélesebb gazdasági kilátások barométerére és mint az emberek jelennel és jövővel kapcsolatos érzéseinek tükrére. A whisky forgalma és a gazdasági környezet számai között szorosabb összefüggés van - vélekedik a BBC által megszólaltatott Paul Hughes is, aki a Heriot Watt University nemzetközi sör- és szeszfőző központjának igazgatója. A scotch valódi globális termék, amely a Föld több mint 200 országába jut el Skóciából. Bár nem olyan fontos nyersanyagról vagy árupiaci cikkről van szó, mint az olaj, de mivel a világ minden szegletében fogyasztják, megfelelő indikátornak tűnik a szélesebb fogyasztói trendek jelzésére. Történelmileg a scotch-eladások követik a világgazdasági dinamikát.

Márpedig a tíz legnagyobb piac közül értékét és nagyságrendjét tekintve tavaly csak kettőn csökkent az export, a többi mind javított, ahogyan összességében is erősen pozitív a változás. Persze, a képet árnyalja, hogy a csökkenő piacok egyike éppen az Egyesült Államok, ahol értékben ugyan 5 százalékkal növekedett, volumenben azonban 5 százalékkal mérséklődött a scotch behozatala. Márpedig az USA mindig is az ágazat legfontosabb export célországa volt, amely 100 millió fonttal nagyobb a másodiknál is.

Megfizethető luxus

A scotch marketingje világszerte egyfajta elérhető luxuscikként hirdeti a terméket, de az amerikai ingatlanpiaci bedőlés és a globális hitelválság felveti a kérdést, hogy várható-e a kereslet csökkenése. A szeszfőzők eleddig nemigen érzékelhették saját piacukon az összehúzódást, de élénken figyelik a piac esetleges változásait. A figyelem érthető, hiszen a legutóbbi ázsiai pénzügyi válság a '90-es évek végén örvénybe taszította a jelentős dél-koreai és tajvani piacot, amelyből 4-5 évig tartott a talpraállás. A szakértők szerint a mostani amerikai problémáknak nem lesz ilyen nagy hatása, hacsak egyéb piacokra is át nem terjednek a gondok.

A scotch azonban annyi piacon alakított ki stabil pozíciókat, hogy egy esetleges nagyobb esés az USA piacán sem vágná földhöz a gyártókat. Például a kínai, dél-afrikai vagy oroszországi scotch-fogyasztás nagy tempóban növekszik. A kínaiak között egyre népszerűbb nyugati luxustermékek körébe a whisky is beletartozik, az egyre módosabb városi fiatalok mind több tüzes vizet vásárolnak. Bár a Kínába irányuló közvetlen eladások tavaly csökkentek, az iparág képviselői szerint ez az adat megtévesztő, mivel több szállítmány környező országok kikötőiből jut el Kínába, elsősorban Szingapúrból. Amíg tehát a feltörekvő piacok ilyen erősen teljesítenek, addig az amerikai piaci gyengélkedés miatt nem fognak túlságosan idegeskedni a skót whisky-ágazatban.

Veszélyes precedens

A skótok azonban némi keserűséggel konstatálják a scotch világhódítását, mivel otthon a kormányzó munkáspárti kabinet a szeszt terhelő adó emeléséről döntött. A skót szeszfőzők szerint ez aláássa a Skócia prémium termékének otthoni piacát, amikor már amúgy is magasabb adó vonatkozik rá a többi alkoholos italnál. Közel 60 pennyvel, vagyis mai árfolyamon úgy 200 forinttal növelte a scotch árát Nagy-Britanniában a tömény szeszes italokat illető adóemelés. "Sokkal rosszabb, mint vártuk" - kommentálták a skótwhisky-szövetségnél az infláció feletti 6 százalékos márciusi emelést. Ráadásul a következő évekre további adóemeléseket vetített előre Alistair Darling pénzügyminiszter.

Fotó: Pályi Zsófia
Fotó: Pályi Zsófia

A skót szövetség szerint viszont ennek éppen ellenkezőjére lenne szükség, vagyis az adók befagyasztására, mivel a whisky saját hazájában hátrányban van a kisebb adókkal terhelt borral és sörrel szemben. Az SWE szerint az adóemelés csapás a nemzetközi versenyképességet tekintve, éppen akkor, amikor az ipar nagy összegeket fektet a növekvő globális igények kielégítésére. Ráadásul veszélyes gyakorlatot teremt, amit az exportpiacokon is követhetnek - vélik az SWA-nál. A nagyobb adókkal a kormány nem titkoltan a mértéktelen alkoholfogyasztást is visszafogná, ezt azonban valószínűleg inkább az olcsó sör és olcsó almabor idézi elő, mintsem a whisky.

A parlamentben is téma volt

Az adóemelés a parlamentben is vitákat váltott ki, ahol azt vetették a pénzügyminiszter szemére, hogy egy olyan ipart büntet az emeléssel, amely számos közösség megélhetését biztosítja. Mindennek tetejében a pénzügyminiszter egyszer sem említette beszédében Skócia nevét, és ezt a Skót Kereskedelmi Kamara is a szemére vetette. A pénzügyminiszter azzal próbálta csillapítani a háborgó skótokat, hogy a skót költségvetés egy extra 26 millió fontos (8 milliárd forint) bevételhez jut az emelésből. Alistair szerint a magasabb adóbevételek révén több forrás jut majd a szegényeket segítő kiadásokra is.

Az exportpiacok értéke millió angol fontban (Forrás: Scotch Whisky Association)

20072006változás százalékban
USA419,2400+5
Spanyolország307,5195,4+57
Franciaország294,2275,5+7
Szingapúr158,185,8+84
Dél-Korea139,3136,2+2
Venezuela104,2106,7-2
Görögország103,576,8+35
Németország96,359,4+62
Dél-Afrika90,983,5+9
Tajvan81,8106,5-23
Portugália48,351,6-6
összességében2818,12478,6+14

Az exportált palackok száma millió darabban (Forrás: Scotch Whisky Association)

20072006változás százalékban
Franciaország173170,3+2
USA120,7127,2-5
Spanyolország118,185,8+38
Szingapúr46,821,1+121
Dél-Afrika43,139,3+10
Venezuela41,438,4+8
Dél-Korea40,136,8+9
Thaiföld39,740,5-2
Németország38,529,7+30
Görögország3123,6+31
összességében1135,21051,8+8