A Bombardiertől vásárolna a MÁV

Vágólapra másolva!
Lezárult a MÁV mozdonytendere: a társaság a Bombardier-től vásárolná meg ötven új villamos mozdonyát. A 40-42 milliárd forint értékű szerződés aláírásáról azonban nincs döntés - derül ki a szombati Népszabadságból.
Vágólapra másolva!

Vakvágányon vesztegel a MÁV villanymozdonytendere. A tavaly kiírt közbeszerzés győztesét már kiválasztották, a kanadai-német Bombardier egyelőre mégsem örülhet: a szerződéskötéshez ugyanis még döntések sora hiányzik. A vasúttársaság igazgatósága például a napokban határoz a pályázat sorsáról. A végső szót azonban a még alakuló Közlekedési, Hírközlési és Energetikai Minisztériumban mondják majd ki.

A Népszabadság információja szerint szabad jelzés megadása mellett szólna mindenesetre, hogy a MÁV a vártnál olcsóbban szerezhetné be a villanymozdonyokat. A versenyben egyedül maradt Bombardier ugyanis sokat engedett áraiból: a decemberben még több mint egymilliárd forintért kínált, TRAXX nevű, két áramnemű, univerzális mozdonyaiért végül darabonként 150-200 millió forinttal szerényebb összeget kért. Így a MÁV a papírforma szerint 2009-től szolgálatba álló első 25, illetve a további 25 opciós jármű megvásárlásával akár 8-10 milliárd forintot is megtakaríthatna az eredetileg kalkulált ötvenmilliárdból.

A mozdonyonként 800-850 milliós ár a MÁV korábbi járműbeszerzései tükrében nem kirívó: a vasút 2001-ben tíz Siemens Taurus villamos mozdonyát egyenként mintegy 760 millió forintért vásárolta. De a Bombardier árai nemzetközi összehasonlításban sem számítanak rossznak. Példa erre, hogy a szlovén vasút 2004-ben egyenként négymillió euróért, azaz több mint egymilliárd forintért szerezte be húsz Siemens SZ541-es mozdonyát. Tavaly pedig a belga vasút fizetett egyenként 3,5 millió eurót, mintegy 880 millió forintot hatvan Siemens mozdonyért. Más kérdés, hogy 2001-ben a francia vasút egyszerre 300 mozdonyért valóban kedvezőbb, 2,44 millió eurós árat alkudott ki a honi gyártó Alstomnál.