A Toyotának is betett a hitelválság

Vágólapra másolva!
A Toyota japán autóipari cég későbbre halasztja az amerikai Mississippi államban tervezett összeszerelő üzemének beindítását. A cég vezérigazgató-helyettese az amerikai hitelpiaci válsággal és az amerikai autóeledások jövőjét övező aggodalmakkal indokolta bejelentését.
Vágólapra másolva!

Blue Spirings-ben tervezték felépíteni az üzemet, ahol 2009 végén vagy 2010 elején indult volna be a gyártás. A Toyota felülvizsgálta tervét, eszerint az üzem 2010 közepétől kezdene csak működni. A Toyota arra számít, hogy a következő hónapokban mérséklődnek az amerikai gépjárműeladások és a gyengülő dollár is csökkenti a japán cég tengerentúli bevételeinek értékét.

A Toyota a múlt héten közölte, hogy a 2009 március végéig tartó pénzügyi évben kilenc év óta először mérséklődő eladással és hét év óta először csökkenő profittal számol. A konszern legfőbb gondját a dráguló nyersanyag -és energiaárak jelentik a japán piac stagnálása mellett. A dollár jelenleg 103 jen körül mozog, szemben a tavalyi 120 jenes dollárárfolyammal, ami veszteséget jelent a gépjárműexportőr vállalatnak.

A Toyota arra számít, hogy 2008-ban amerikai kivitele 15 millió autóra csökken a múlt évi 16 millióról, amennyiben az eladások eddigi csökkenése folytatódik az év hátralévő részében is.