Pesszimista az IMF

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem számít arra, hogy 2009 előtt újra fellendülne a világgazdaság - közölte Dominique Strauss-Kahn, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetője.
Vágólapra másolva!

Strauss-Kahn szerint a globális pénzpiaci válság " nagy részén valószínűleg" már túljutottunk, de ezt biztosan még nem lehet megállapítani. Úgy vélekedett, hogy a gazdasági növekedés lelassulása nem fejeződik be a jövő év előtt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a feltörekvő gazdaságok jól teljesítenek az Egyesült Államokban és más fejlett országokban tapasztalható gondok ellenére is.

Strauss-Kahn ezt Jeruzsálemben, Izrael megalakulásának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencián mondta.

Kifejtette, hogy a nem elsődleges jelzáloghitel-piaci válság mellett a legnagyobb gondot most a valutaárfolyamok egyensúlytalansága, vagyis a globális valuták közül egyesek túl-, mások alulértékeltsége okozza, de ezzel összefüggésben részleteket nem említett. Az IMF vezetője szerint a nyersolaj-, a nyersanyagok- és az élelmiszerárak emelkedése is veszélyeket hordoz magában.