Megháromszorozta nyereségét az INA

Vágólapra másolva!
Megháromszorozta adózott eredményét a Mol érdekeltségi körébe tartozó horvát INA olaj- és gázipari csoport az idei év első negyedében a kiskereskedelmi árak emelésének, illetve a kőolaj-és földgázértékesítés növelésének köszönhetően. Az adózott eredmény 596 millió kuna volt az egy évvel korábbi 186 milliót követően, miközben az árbevétel 25 százalékkal 6,24 milliárd kunára nőtt 5 milliárdról (1 kuna hozzávetőleg 34 forint).
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató, Tomislav Dragicevic ugyanakkor utalt arra, hogy a földgáz és a benzin árak részleges állami szabályozása húsba vágó kérdés a csoport eredményessége szempontjából. Szerinte legalább 90 millió kunát veszített a cég az idén, és 1,7 milliárdot tavaly az árak befagyasztása miatt.

A vezérigazgató ezzel ismét reagált a horvát miniszterelnök szerdai szavaira: Ivo Sanader kormányfő szerdán sürgette az INA vállalatot és az olajpiac többi szereplőjét, hogy módosítsanak árpolitikájukon, lassítandó a benzin árának emelkedését és így az inflációt is. Sanader szerint mihamarabb tenni kell valamit, leginkább az üzleti tevékenység üzemi költségeivel, az olaj árára rakódó, változtatható költségtényezőkkel. A kormány az utóbbi időkig literenként 8 kuna alatt tartotta a benzin literenkénti árát, de az a hét elején majdnem elérte a 9 kunát.

A Horvátországban 50 százalékos piaci részesedéssel rendelkező, és a szomszédos Boszniában is egyre jobban terjeszkedő INA részvényeinek 44 százaléka az állam, 25 százalék plusz egy részvény a Mol tulajdonában van, ezt a Mol 2003-ban vásárolta meg 505 millió dollárért. Az INA 17 százalékát decemberben kibocsátották a zágrábi és a londoni tőzsdén, 14 százalék háborús veteránok birtokában van.

Az INA kisebb nyereségre tett szert tavaly, mint 2006-ban: az adózott eredmény 1,6 százalékkal 869 millió kunára csökkent az egy évvel korábbi 883 millióról, az adóterhek növekedése miatt. A nettó árbevétel 10,3 százalékkal 25,85 milliárd kunára emelkedett, az EBITDA-eredmény 2,8 milliárd kunát tett ki, ami 13,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az egy részvényre jutó nyereség 2 százalékkal csökkent, 86,9 kunára.