Hazánkban (is) aratott a Praktiker

Vágólapra másolva!
A Praktiker barkácsáruház Magyarországon bruttó 47,6 milliárd forintos árbevételt ért el 2007-ben, szemben a 2006-os 46,3 milliárd forinttal.
Vágólapra másolva!

A társaság tavalyi eredményeit ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató elmondta: a cég nyeresége a 2006-os szinten maradt.

A Praktiker 2008 őszén nyitja meg következő, 18. magyarországi áruházát Békéscsabán. Az üzletegység 6600 négyzetméteres lesz, és 70 új munkahelyet teremt. A 19. egységet is szintén az idén tervezik megnyitni Székesfehérváron.

A társaság további 2-3 áruház megnyitását tervezi középtávon Magyarországon.

A Praktiker tavaly két új áruházat nyitott. Kaposváron egy 6400 négyzetméteres új üzletegységet építettek, ez 70 új munkahelyet teremtett. Vecsésen 1,6 milliárd forintos beruházás keretében épült meg egy új áruház. Szintén tavaly mintegy 200 millió forintos beruházással 1600 négyzetméterrel kibővítették és felújították a kecskeméti áruházat.

A társaság több száz millió forintos befektetés keretében modern információ-technológiai eszközöket és megoldásokat integrált vecsési üzletében - mondta az ügyvezető igazgató.

A társaság szerint a barkácspiac még mindig fejlődőben van, hosszabb távon azonban várható a termékskála átstrukturálódása, a hagyományosan barkácstermékekről a szabadidős, szórakozást nyújtó termékek felé. Úgy látják, hogy a magyar vásárlók igényesebbek lettek, nagyobb választékot keresnek, így több belső dekorációt, nagyobb szaniter- és csempeválasztékot, szabadidős termékeket.

2007 a profitrekord éve

A német Praktiker csoport április elején azt közölte, hogy a csoport a cég 30 éves történetének eddigi legnagyobb forgalmát és legjobb működési eredményét érte el 2007-ben.

A rekordforgalom ezúttal is a Németországon kívüli üzletágnak volt köszönhető.

A csoport nettó árbevétele 24,8 százalékkal 3,945 milliárd euróra nőtt tavaly. A működési eredmény 125,8 millió eurót tett ki. Az anyaország határain túl működő Praktiker barkácsáruházak bevételei most első alkalommal lépték át a milliárdos küszöböt: 2006-hoz képest 23 százalékkal, 1,083 milliárd euróra nőttek.

A Praktiker több mint 26.800 embernek ad munkát, jelenleg 9 országban összesen 425 barkácsáruházat üzemeltet. Magyarországon 1998 óta van jelen, azóta 17 üzletegységet nyitott, mintegy 1.400 magyar munkavállalót foglalkoztat. Magyar áruházainak összterülete 143 ezer négyzetméter.