Maradt a japán alapkamat

Vágólapra másolva!
A japán jegybank kedden változatlan szinten hagyta az alapkamatot. Az egyhangúlag hozott döntés értelmében a kamat továbbra is 0,5 százalék.
Vágólapra másolva!

A döntés megfelelt a szakértői várakozásoknak, miután Japánban aggodalmat okoz a globális gazdaság növekedésének a mérséklődése. Japán, amely a világ második legerősebb gazdasága, jelentősen függ az exporttól.

A megfigyelők szerint a japán jegybank a következő egy évben sem változtat a kamatszinten, hacsak nem következik be váratlan kedvezőtlen fordulat a gazdaságban.

Az idei első negyedévben a japán gazdaság a vártnál nagyobb ütemben, 3,3 százalékkal erősödött éves szinten. A szakértők attól tartanak, hogy a japán gazdaság húzóerejét adó export bővülése mérséklődhet, ha lassul a globális gazdasági növekedés.

Japánban gyakorlatilag nulla kamatszint volt 1999-től 2006 júliusáig, amikor az alapkamatot 0,25 százalékra emelték. A Lehman Brothers azzal számol, hogy a világgazdasági növekedés nem gyengül olyan mértékben, hogy emiatt ismét kamatot kelljen csökkenteni Japánban.