Vágólapra másolva!
A bírálók szerint túl nagy fába vágta a fejszéjét a Donald Tuszk vezette lengyel jobbközép kormány, amiikor 2011-ig 740 állami vállalat magánosításáról határozott - írja a Napi Gazdaság a Czech Business Weeklyre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A kabinet döntését azzal indokolja, hogy az üzleti befektetők megjelenése a társaságok életében segíti az átláthatóságot, javítja a versenyképességet és csökkenti a korrupciót. A kiárusított cégek között előfordulnak hajógyárak, gyógyszeripari, vegyipari, elektronikai és építőipari vállalatok és utazási irodák is. A kormány eladja részesedését olyan koronaékszernek tekintett cégekből is, mint a PZU biztosítótársaság, vagy a legnagyobb lengyel bank, a PKO Banki Polski.

A stratégiai vállalatok azonban kimaradnak a privatizációs hullámból. Ezek közül az ország olajcége, a PKN Orlen a legfontosabb.

A privatizáció részeként 19 társaságot vezetnek be a varsói tőzsdére, legtöbbjüket 2008-ban és 2009-ben. Az egyik legnagyobb újoncnak a 2008 végére nyílt részvénytársasággá átalakuló PKO lehet, amelyben az állami tulajdonrészt 30 százalékra tervezik csökkenteni.

A kormány becslése alapján a magánosításból 30 milliárd zloty (8,68 milliárd euró) folyhat be az államkincstárba. Elemzők azonban ezt a becslés túlzottan optimistának vélik, és rámutatnak, hogy a kormány becslései már a múltban is elrugaszkodtak néha a valóságtól. Példaként említik, hogy a 2008-ra előirányzott 2,3 milliárd zlotyis bevételből az első negyedév során 109,5 milliót sikerült realizálni.

Mivel a kulcsfontosságú cégeket nem privatizálja a kormány, a vevőknek be kell érni a szerényebb árbevételt és profitot elérő vállalatokkal, hiszen a tíz legnagyobb cég közül csak a PZU és a PKU kerül kalapács alá.

Ugyanakkor ha sikerül végrehajtani a privatizációs programot, az sem jelenti az állami szerepvállalás teljes felszámolását. Lengyelországban jelenleg 1237 vállalat van állami tulajdonban, ezek közül 350 van csődben, vagy csődhöz közeli állapotban - derül ki a Napi Gazdaságból.