Kanadában vásárol a Humet

Vágólapra másolva!
A Humet Nyrt. többségi tulajdonában lévő Humet-PBC-North America alaptőke-emeléssel többségi részesedést szerez a kanadai Enerex Botanicals Ltd-ben - közölte a Humet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

Az akvizíció forrása a Humet készpénzes alaptőke-emelése a Humet-PBC-North Americában. Az ehhez szükséges mintegy 1,86 millió kanadai dollár (290 millió forint) ügyvédi letétben van, és a közlemény szerint a letétkezelő napokon belül átutalja az Enerex számlájára.

A tranzakciót követően a Humet csoport konszolidált saját tőkéje mintegy 3,2 milliárd forintra emelkedik, 2008-as éves várható árbevétele elérheti a 2,5 milliárd forintot, éves eredménye pedig minden bizonnyal meghaladja a 2007. évben produkáltat - olvasható a közleményben.

Az Enerex mintegy 40 féle készterméket (táplálék-kiegészítőket) ad el Észak-Amerikában, 2006-ban és 2007-ben évi 2,7 millió kanadai dollár (422 millió forint) árbevétele volt. Száz százalékos leányvállalata, a Health Connections.ca Ltd. internetes kereskedelemmel foglalkozik ugyanebben az iparágban. Az Enerexnek képviseletei működnek Kínában, Hong Kong-ban, Mexikóban, Dubaiban, Iránban, Tajvanon, Szlovákiában és az Egyesült Királyságban.

A Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában jegyzett Humet 2007-ben konszolidáltan 624 millió forint árbevétel mellett 400,86 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el. A 278 millió forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 1,1 milliárd forint volt 2007 végén.