ÁSZ-elnök: nehéz a kuruc mentalitást elhagyni

Vágólapra másolva!
A jó kormányzás két oszlopa az elszámoltathatóság és az átláthatóság - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke csütörtökön Budapesten a Joint Venture Szövetség (JVSZ) közgyűlésén. Az államháztartás átláthatósága és a gazdálkodók elszámoltathatósága a korszerű, hatékony kormányzás alapfeltételeként fogható fel, és csak a végrehajtó hatalom teljesítménye összefüggésében vizsgálható. Szót emelt azért is, hogy erősíteni kell az adómorált.
Vágólapra másolva!

"A kuruc mentalitás hagyományait máig őrző hazai adótudatosság, adómorál megváltoztatása egy soklépcsős, türelmes folyamat eredménye lehet" - közölte. Általános az a vélekedés, hogy az adózásban a kialakult helyzet oka a jövedelem-centralizáció magas foka. Ez azonban csak részigazságot takar, mivel például Dániában, Hollandiában vagy Svédországban sem alacsonyabb a jövedelemelvonás szintje, mégis ott az adózók a közfeladatok ellátása hozzájárulásaként élik meg az adófizetést, nem pedig a "valamit elvesznek tőlem" módon - tette hozzá.

Tény az is, hogy a magas újraelosztási szinthez rendelt magas elvonás gyakran rossz, sokszor "politikai haszonszerzés célzatával történő döntéseknek" is köszönhető, és az egyre szűkülő adóbázishoz főleg romló, esetenként kifejezetten rossz közszolgáltatások társulnak, ami aligha erősíti az adózást Magyarországon - mutatott rá a számvevőszék elnöke.

Arról is szólt, hogy különösen magas az országban a munkáltatók által fizetett teljes bérköltség, azaz a nominális bruttó bér és az arra rakodó közterhek, illetve az alkalmazottak által ténylegesen felhasználható adózott jövedelem közötti különbség. Az adóék átlagosan 50 százalékot is elér, ami egyenesen gátja nem csupán az adófizetési hajlandóságnak, hanem a legális foglalkoztatás bővítésének, bővülésének is. Hangsúlyozta: "egyet kell értenem azokkal, akik szerint aligha valószínű, hogy lenne munkáltató, aki ekkora terhek vállalásával bővíteni tudná alkalmazotti létszámát, ha száz forint tényleges bérre igényt tartó munkavállalóért 250 vagy 300 forintot kell valójában megfizetnie".

Fekete István, a szövetség elnöke elmondta: a köztársasági elnök találkozni kíván a "Megállapodást a jövőnkért" kiáltványt aláíró gazdasági szervezetek, gazdasági szereplők képviselőivel, amelyek között ott található a JVSZ is.
Kiemelte, Magyarországon fontos a gazdaság kifehérítése, tavaly mintegy 80-100 milliárd forinttal bővült ettől a legális gazdaság, de még több ezer milliárd tartalék van ezen a téren. Rámutatott, a szövetség nemcsak a magyar gazdaság kifehérítéséért küzd, hanem egyre jobban fellép a hazai, elsősorban magyar tulajdonú cégek tőkeexportja érdekében is. Emellett a jövőben nagy hangsúlyt helyez majd arra, hogyan lehetne erősíteni a multinacionális vállalatok és a nekik beszállító magyarországi cégek kapcsolatát.