Nagy terveket sző a Triplanet Kft.

Vágólapra másolva!
A Triplanet Kft. január óta működő utazási portálján eddig 1500 utas mintegy 1000 foglalást intézett; a társaság az idén 200-300 millió forintos forgalommal számol - mondta Bánki Róbert, a Triplanet Utazási Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

Az ügyvezető igazgató szerint az internet terjedése megváltoztatja a magyar turisztikai piacot is, egyre nagyobb teret nyer a számítógépen egyénileg összeállítható és azonnal lefoglalható utazási csomag (dynamic packaging).

Elmondta: magyar nyelvű utazási portáljukon havonta 10 ezer szálláshelyre, 30 ezer repülőjegyre vonatkozó keresést regisztráltak.

A társaság dinamikus piacbővülésre számít, az idén 200-300 millió forint forgalommal számolnak, de az időarányos teljesülés alapján ennél több lehet, jövőre pedig piacvezetővé kívánnak válni ezen a területen, 2009-ben a forgalmat megtízszerezik.

Bánki Róbert kiemelte: az erős informatikai háttér kihasználásával új piacot építenek. A magyar fiatalok nyitottak a világra, otthonosan mozognak az interneten, így elsősorban őket, illetve azokat tekintik célközönségnek, akik saját maguknak állítják össze a portálon lévő kínálatból utazásaikat.

A Triplanet portálon 250 légitársaság, 60 ezer szálláshely foglalható le, utazási biztosítás köthető. Hangsúlyozta: minden esetben valós idejű szolgáltatást kínálnak, és az aktuális legkedvezőbb ajánlatra is rá lehet keresni. A foglalást követően az utassal a Triplanet áll szerződéses kapcsolatban, a dynamic packaging szolgáltatásukért garanciát nyújtanak.

A Triplanet adatbázisa szerint a tíz legnépszerűbb úti cél a magyar turisták körében Párizs, Róma és London, ezeket követi Prága, Barcelona, Bécs, Dublin, New York, Madrid és Firenze.

A Triplanet Kft. 3 millió forint törzstőkével utazásszervezésre alakult tavaly. A cég tulajdonosai magyar magánbefektetők; Bánki Róbert és Wagner Zsolt többségi tulajdonban vannak, a fennmaradó részt pénzügyi befektetők birtokolják.