Nem téma a vízművek lefejezése

Vágólapra másolva!
Mintegy 90 témában vár döntés a fővárosi képviselőkre a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki és pénteki ülésén. A vízművek ezután osztalékot fizet, a vezérigazgató sorsa viszont nem szerepel a napirenden.
Vágólapra másolva!

A napirendi pontok egy része a testület áprilisi üléséről húzódott át májusra. A közgyűlést egy hónapja ugyanis berekesztették, mivel a XII. kerületi Turul emlékművet támogató tucatnyi szimpatizáns közbekiabálásai zavarták a képviselők munkáját. Demszky Gábor főpolgármester ezúttal az utolsó két napirendi pontként javasolja azokat, amelyek a Turul-szoborral kapcsolatosak.

Az előzetes napirendi javaslat, amely 83 témát tartalmaz, szerda estére hat helyszíni kiosztású indítvánnyal egészült ki. Ez utóbbiak között szerepel az a megállapodás-tervezet, amely a Fővárosi Vízművek Zrt. francia-német tulajdonosaival 1997-ben kötött szindikátusi szerződést módosítaná. Eszerint egyebek közt az eddigi menedzsmentdíj helyett a jövőben osztalékot fizetne a cég. Egyidejűleg 2006-ig visszamenőleg döntenek az ideivel együtt összességében több mint nyolcmilliárd forintos menedzsmentdíjról is. A közgyűlés elé kerülő javaslatban nincs szó Haranghy Csaba vezérigazgató sorsáról, akinek menesztését az igazgatóság kezdeményezte, a felügyelőbizottság viszont elutasította ezt. Az önkormányzat gazdasági bizottsága kedden még előterjesztés hiányában nem foglalkozott ezzel a kérdéskörrel.

Az egy hónapja nem tárgyalt témák között szerepel a BKV ez évi mintegy 10 milliárd forintos önkormányzati támogatásáról, a főváros kórházainak holdingszerű átalakításáról szóló és a megszűnt Schöpf-Merei kórház épületének eladhatóságát lehetővé tevő javaslat is.

Az újabb indítványok között van a 4-es metró második szakasza vasúthatósági engedélyéhez szükséges tulajdonosi hozzájárulás és a 4-es metró első szakasza építésének negyedévi tájékoztatója. Ebben több mint egy tucat tanácsadói-ügyvédi szerződésről is szó van. A képviselők részére kiküldött anyagból azonban kimaradt a megbízási díjak összege. Egy kivétel van ez alól, az AAM Zrt. mintegy 30 millió forintos megbízatása. A metrótájékoztató érinti azt a már korábban is jelzett problémát, hogy tovább csúszik az új járművek szállítása, nem szól viszont arról, hogy a jelenleg 517 milliárd forintos metróépítési büdzsében nem szerepel a Kelenföldi pályaudvarnál tervezett intermodális csomópont minimum félmilliárd forintos költsége.