Privatizálják a német vasútat

Vágólapra másolva!
A német vasút, a Deutsche Bahn (DB) részleges privatizációjáról döntött a német Bundestag. A parlamenti döntéssel több éves vita végére került pont, s ezzel lehetővé vált a legnagyobb európai közlekedési cég tőzsdei bevezetése.
Vágólapra másolva!

A Bundestag határozata értelmében a DB közlekedési és logisztikai tevékenységének 24,9 százalékét adják el magánbefektetőknek, míg a 34 ezer kilométeres sínhálózat állami kézben marad.

A vita korábban jelentős feszültséget okozott a német nagykoalíciós pártok, a konzervatívok és a szociáldemokraták kapcsolataiban. Míg az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív uniópártok a közlekedési, illetve logisztikai tevékenység nagyobb arányú, 40 százalék feletti privatizációja mellett voltak, a szociáldemokraták ellenezték azt. Az ellenzéki pártok pedig kivétel nélkül a magánosítás ellen foglaltak állást.

A parlamenti vitában Wolfgang Tiefensee szociáldemokrata pénzügyminiszter - aki pártján belül mindig is a privatizáció leghatározottabb hívének számított - a személy- és áruszállítás illetve a szolgáltatások javítását helyezte kilátásba, s általánosságban "jobb vasutat" ígért. A miniszter a koalíciós pártok közötti kompromisszumos, de jó megállapodásról beszélt.

Üdvözölte a döntést Hartmut Mehdorn, a DB elnöke, aki annak a nézetnek adott hangot, hogy a privatizálás egyformán előnyös a vasutat használók, az adófizetők, továbbá a vasúti alkalmazottak számára. A DB egyébként 237 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Az elkövetkező hónapok legfontosabb feladatának az elnök a privatizáció sikerre vitelét nevezte.

A tervek szerint a személy - és áruszállítást, továbbá a logisztikai részt egy önálló holdingban tömörítenék, amelyben a magánberuházók 24,9 százalékban vehetnek részt.

A német vasút reformja, illetve szanálása 1994-ben a nyugatnémet Bundesbahn és az egykori NDK-s Reichsbahn egyesülésével kezdődött. A privatizálás része volt a reformtörekvéseknek, de hivatalos kormányzati célkitűzésként először a 2005 őszén kötött jelenleg érvényben lévő nagykoalíciós megállapodás tartalmazta azt.