PM-MNB: egy százalék még belefér

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium és a jegybank illetékesei megbeszéléseket folytattak a napokban az inflációs célkövetés rendszeréről és egyetértettek abban, hogy a cél utólagos értékelésekor a céltól való egy százalékpontos eltérés még elfogadható az árstabilitás szempontjából, ugyanakkor a jegybank a 3 százalékos cél elérése érdekében folytatja monetáris politikáját.
Vágólapra másolva!

A megbeszélésekről pénteken kiadott PM-MNB közös közlemény szerint: "a középtávú inflációs cél kijelölésekor az előre nem látható, átmeneti inflációnövelő hatások miatt a jegybank és a kormány egyetértett abban, hogy az inflációs cél teljesülésének utólagos értékelésekor a 3 százalékos céltól legfeljebb ±1 százalékponttal eltérő fogyasztóiár-index elfogadható az árstabilitás szempontjából.

Ez az utólagos értékeléskor értelmezhető toleranciasáv azonban nem engedi meg, hogy a jegybank ne a 3 százalékos cél elérése érdekében folytassa monetáris politikáját illetve, hogy ne reagáljon a már megismert inflációs hatásokra.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Kormány 2005 augusztus 22-én állapodott meg az MNB 2007-től érvényes középtávú inflációs céljának kijelöléséről, melyet a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index 3 százalékos értékében határoztak meg.

A folyamatos érvényű cél legfontosabb előnye, hogy kiszámítható környezetet biztosít a gazdasági szereplők számára, segíti az inflációs várakozások lehorgonyzását, ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy az infláció tartósan alacsony, az árstabilitásnak megfelelő szinten maradjon - hangsúlyozza a közös közlemény.

A pénzügyminisztériumi és jegybanki szakértők megbeszéléséről hírt adó dokumentumban rögzítik azt is, hogy az MNB az inflációs célok teljesülését folyamatosan értékeli, tájékoztatja a Kormányt és a közvéleményt az inflációs folyamatokat alakító gazdasági folyamatokról és az inflációs cél elérése érdekében meghozott jegybanki lépésekről.

Az értékelés során figyelembe kell venni, hogy a monetáris politika csak bizonyos késleltetéssel tud hatni az inflációs folyamatra. Így az előre nem látható, váratlan hatások átmenetileg eltéríthetik az inflációt a kijelölt céltól. A Monetáris Tanács kamatdöntéseit előretekintő módon, az inflációnak az elkövetkező 5-8 negyedév folyamán várható alakulását figyelembe véve hozza meg, ami az átmeneti eltérés után elősegíti, hogy az infláció nagy biztonsággal visszatérjen a 3 százalékos cél közelébe.