Az RWE eladja vezetékhálózatát

Vágólapra másolva!
A számos magyarországi érdekeltséggel is rendelkező legnagyobb német áramtermelő, az RWE energiavállalat - hétvégi bejelentése szerint - két éven belül eladja németországi gázszállító vezetékhálózatát.
Vágólapra másolva!

A cég felügyelő bizottságának döntése válasz az Európai Bizottság által a csoport gázszállítást üzemeltető ága, az RWE Transportnetz Gas ellen tavaly áprilisban kezdeményezett versenyellenes eljárásra.

- Az RWE most elkötelezte magát, hogy két éven belül elladja gázszállító hálózatát Németországban egy független harmadik félnek - áll a cég közleményében. Az EU-bizottság máris üdvözölte a döntést: nyilatkozata szerint ez, teljesülése esetén, szerkezetében változtatja meg a német gázágazatot, és erősíti a versenyt a magán- és ipari felhasználók javára.

A jövő pénteken döntő szakaszához érkezik az európai energiakonszernek további sorsáról folyó vita: az európai energiaügyi miniszterek Luxemburgban arról tanácskoznak, hogy feldarabolják-e az európai gáz- és áramcégeket, szétválasztva az energia előállítását annak elosztásától. A tervezett európai gázpiaci szabályozás - és annak legújabb, átmeneti változata - heves viták fókuszában áll, mondván, hogy az nem a verseny növekedését, hanem éppen csökkenését eredményezné.

Magyarországon az RWE-nek részesedése van a Mátrai Erőmű Rt.-ben, az ELMŰ-ben, az ÉMÁSZ-ban, a Fővárosi Gázművekben, a Ddgáz Rt.-ben, a TI-gázban. A magyar árampiacon a német E.ON és az RWE részesedése közel 90 százalékos.