Drágulhat a kenyér

Vágólapra másolva!
A tavalyinál kedvezőbb búzatermés várható, de a gazdák, a malmok és a pékek nem számítanak árcsökkenésre. Sőt a pékek szerint növekvő költségeik 10-15 százalékos további áremelést indokolnak - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A bővebb termés ellenére nem várható a sütőipari termékek árcsökkenése. Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke szerint az elmúlt egy évben 19 százalékkal drágultak a kenyérfélék, de ez nem fedezi a pékek költségeinek növekedését. Ha az újbúzából őrölt liszt nem lesz olcsóbb, további 10-15 százalékos áremelés lenne indokolt, hogy a pékek fejleszteni is tudják berendezéseiket.

Vancsura József, a Magyar Gabonatermelők Szövetsége elnöke szerint hiába terem az idén jóval több gabona, a magas árak maradnak, mert az előző aratás óta a műtrágya duplájára, a vetőmag és a növényvédő szer pedig átlagosan tíz százalékkal drágult.

Pótsa Zsófia, a kereskedőket, takarmánykeverőket, malmokat tömörítő Magyar Gabonaszövetség főtitkára szerint a termelők árnövelő tárgyalási esélyeit rontja, hogy Ukrajna a tavalyi 1,5-2 millió tonna felesleg után az idén akár tízmillió tonna gabonát is exportálhat a magyarok piacának számító Olaszországba, Görögországba és Boszniába. Azonban szinte biztosra vehető, hogy a liszt nem lesz olcsóbb, a malmok költségei ugyanis jelentősen emelkedtek - írja a Népszabadság.