Az USA nem akar iráni gázt a Nabuccóba

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok továbbra sem támogatja az iráni és az orosz gáz bevonását a Nabucco-projektbe - mondta C. Boyden Gray amerikai energiaügyi nagykövet pénteken Budapesten. A magyar külügyminiszter szerint semmilyen megoldást nem lehet kizárni.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány továbbra sem támogatja az iráni gáz megjelenését a Nabucco-vezetékben. Az orosz gáz pedig nem szolgálná a projekt eredeti célját: a források diverzifikálását - mondta C. Boyden Gray, az Egyesült Államok uniós nagykövete, energiaügyi koordinátora, azt követően, hogy tárgyalt a magyar külügyminiszterrel.

Göncz Kinga az MTI-nek elmondta: nem kell kizárni az iráni és az orosz gáz lehetőségét, de ez egy másik megállapodás kérdése. Ha megépül egy vezeték, akkor elképzelhető, hogy azon különböző forrású gázt szállítsanak - tette hozzá.

Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben nézetkülönbség van az Egyesült Államok és Magyarország között. Az Egyesült Államok számára az iráni gáz elsősorban stratégiai kérdés, az Európai Unió és Magyarország számára ellátási kérdés is - hangsúlyozta Göncz Kinga.

A külügyminiszter kiemelte, hogy a Nabucco alapvetően azeri gázra épülne. Ugyanakkor több ország, így például Egyiptom és Irak is jelezte, hogy részt venne a projektben.

Bayer Mihály, Magyarország Nabucco-nagykövete kedden azt mondta: a Nabucco-konzorcium számol az iráni gázzal, és az orosz forrásokat sem lehet teljesen kizárni.

Göncz Kinga pénteken az MTI kérdésére azt is hangsúlyozta, Magyarország már több lépésével bizonyította, hogy elkötelezett a Nabucco-projekt megvalósítása mellett, egyebek mellett nagykövetet nevezett ki a tárgyalások segítéséért.

C. Boyden Gray is úgy látja, hogy Magyarország elkötelezett a Nabucco-projekt ügyében.

Az amerikai politikus szerint a Nabucco megvalósítása most előrébb tart, mint a Déli Áramlat létrehozása. A Kaszpi-tengeri államok minél előbb szeretnék értékesíteni gázukat Nyugat-Európának. Ugyanakkor ezeknek az országoknak egymással is meg kell állapodniuk, továbbra is nyitott a török tranzitszerep kérdése - mondta a nagykövet a térségben tett látogatása után.

Az Európai Unió országai által támogatott Nabucco-terv lényege, hogy elkerüli Oroszországot, így csökkentené Nyugat-Európa függőségét az orosz gázmonopóliumtól.

A tervek szerint a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát az Európai Unióval Törökországon és Dél-Európán keresztül összekötő Nabucco csővezeték összesen 3.300 km hosszú lesz, a beruházás költsége eredetileg mintegy ötmilliárd euró lett volna, ezt módosították 7,9-re. A vezeték áthalad Magyarországon és kikerüli Ukrajnát.