Mérséklődött a cseh munikanélküliség

Vágólapra másolva!
Csehországban májusban 6,8 százalék volt a tizenkét havi infláció, ami megegyezett az áprilisival, miközben a munkanélküliségi ráta történelmi mélypontra, 5,0 százalékra mérséklődött az áprilisi 5,2 százalékról.
Vágólapra másolva!

A cseh statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint májusban a fogyasztói árak 0,5 százalékkal voltak magasabbak, mint áprilisban.

Az üzemanyagárak 3,89 százalékkal nőttek egy hónap alatt, ezen belül a dízel ára 5,8 százalékos emelkedéssel történelmi csúcsra nőtt, a 95-ös oktánszámú benzin ára 2005 októbere óta legmagasabb szintre emelkedett. Májusban havi szinten az élelmiszerárak 0,7 százalékkal, a közüzemi díjak 0,3 százalékkal nőttek.

Csehországban az idén januárban és februárban kilencéves csúcson, 7,5 százalékon állt az éves infláció. A szakértők arra számítanak, hogy az év végéig tovább mérséklődik a pénzromlás üteme.