Mérsékelték a Slovnaft büntetését

Vágólapra másolva!
Szlovákia legfelsőbb bírósága csütörtöki döntésével fél milliárd koronával mérsékelte a Mol-csoporthoz tartozó legnagyobb szlovákiai olajfinomítóra 2005-ben kirótt 1,35 milliárd koronás bírságot.
Vágólapra másolva!

A Slovnaft annak idején megfellebbezte, hogy a szlovák pénzügyminisztérium "a megengedhetetlen árpolitika" nyomán keletkező "mértéktelen bevétel" miatt ilyen tetemes büntetést vetett ki a társaságra.

A társaság ellenvetéseinek részben helyt adó legfelsőbb bíróság döntésével 838,07 millióra csökkentett bírság ellen azonban már nincs helye a fellebbezésnek - közölte a bíróság szenátusának elnöke, de úgy tudni, hogy a pénzügyminisztérium mégis ellenlépésekre készül, mert nem ért egyet azzal, hogy a bíróság felülírta a kérdésben elsődlegesen illetékes pénzügyminisztériumi döntést.

Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője üdvözölte a bíróság döntését, de a részletekről csak akkor kíván nyilatkozni, ha a társaság vezetése már részletesen megismerkedett a bíróság indoklásával. A szóvivő arról sem nyilatkozott, hogy a Slovnaft eláll-e az eredeti bírság kiszabásakor felmerült szándékától, miszerint nemzetközi bíróságnál keres jogorvoslatot.

A Slovnaftot tavaly a Szlovák Versenyhivatal is megbüntette, mert úgy ítélte meg, hogy társaság "piaci helyzetével visszaélve" az üzemanyag forgalmazókat diszkrimináló módon, sem az árkedvezményeket, sem az árpótlékait nem egységesen szabta meg. A Slovnaft a versenyhivatal döntését is megfellebbezte.