Veszprémi beruházást vizsgál az ÁSZ

Vágólapra másolva!
Hamarosan megindul az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata a veszprémi multifunkcionális csarnok beruházásával kapcsolatban - tudta meg a Napi Gazdaság Lóránt Zoltántól, az ÁSZ főigazgatójától.
Vágólapra másolva!

Az ÁSZ kiemelt figyelmet szentel a ppp-konstrukcióban (a köz- és magánszféra együttműködésével), illetve az ahhoz hasonló módon megvalósuló sportcélú beruházásoknak, a veszprémi aréna építése is e vizsgálati program része.

Veszprém saját módszert dolgozott ki az MKB férfi-kézilabdacsapatának is otthont adó, 500 férőhelyes, többféle funkciót biztosító csarnok építésére, amelynek megvalósítását már két évtizede tervezte a város. Az előző, szocialista-szabad demokrata városvezetés kétszer is nekifutott a tervezésnek. Az első elképzelés szerint az egész beruházást 15 évre szóló ppp-ben valósították volna meg, de a 2005-ben lebonyolított közbeszerzésen érvényes ajánlatot benyújtó konzorcium (Porr AG, UBM AG, Viadom Rt.) 15,1 milliárd forintért vállalta volna az építést és üzemeltetést, amit az önkormányzat nem fogadott el.

Másodszor már saját kivitelezésben gondolkodtak, és az üzemeltetést végző cégtől vásároltak volna szolgáltatást: 15 évre, évi 600 millió forint keretösszegben. Az utóbbira 2006 augusztusában közbeszerzést is kiírtak, de azt novemberben a közben jobboldali többségűvé vált új városvezetés eredménytelennek nyilvánította.

Az új konstrukció szerint a csarnokot az önkormányzat közvetett, kisebbségi érdekeltségébe tartózó Multicsarnok Kft. építteti fel az MKB Banktól felvett 4,7 milliárd forintos hitelből. A város a létesítmény tulajdonjogát a cég megvásárlásával szerezné meg: 15 év alatt, évi 300 millió forintos üzletrészvásárlással. A beruházás megvalósítására nem bonyolítottak le közbeszerzést: sem a kivitelezésre - arra a veszprémi és Veszprém környéki vállalkozókat tömörítő Vemévszer Kft.-vel kötöttek szerződést 4,2 milliárd forintért -, sem a Multicsarnokban részt vevő cégek kiválasztására. A Multicsarnok kisebbségi tulajdonosa jelenleg az önkormányzat érdekeltségébe tartozó VKSZ Zrt., valamint a szegedi székhelyű Ciklon Festék és Vegyiáru Kft. - írja a Napi Gazdaság.