USA: 306 milliárd dollár adakozásra

Vágólapra másolva!
Figyelmen kívül hagyva a gazdasági nehézségeket, rekordmennyiségű pénzt, több mint 306 milliárd dollárt ajánlottak fel az amerikaiak tavaly jótékonysági szervezetek javára - derül ki egy hétfőn közzétett tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A kutatás megállapította, hogy 2007-ben az előző évhez képest 3,9 százalékkal nőtt az adományok összege az olajár emelkedése, az ingatlanpiaci válság és az iraki háború terhei ellenére. A mérleg még az infláció figyelembe vétele mellett is pozitívumot, 1 százalékos emelkedést mutat 2006-hoz képest.

George Ruotolo, a tanulmányt készítő Giving Institute elnöke szerint az amerikaiak nem estek pánikba (2007-ben), minden jel szerint bizakodva tekintettek a közeledő 2008. évre. Az egyéni adományok, amelyek az összes adomány háromnegyedét teszik ki, 229 milliárd dollárra rúgtak. Ez 2,7 százalékkal több, mint 2006-ban, ám az infláció miatt 0,1 százalékos csökkenést mutat. A vállalati adakozások elérték a 15 milliárd dollárt, az alapítványok jótékony felajánlásai pedig meghaladták a 38 milliárd dollárt.

A pozitív tendencia várhatóan nem folytatódik 2008-ban, mert a gazdasági körülmények kevésbé kedveznek a jótékonykodásnak, és számos amerikai idén inkább az elnökválasztási kampányokat segíti adományaival