Megakadtak az OPEC és az EU tárgyalásai

Vágólapra másolva!
Az OPEC magas rangú tisztviselői kedden az Európai Unió energiakérdésekkel foglalkozó illetékeseivel közölték, hogy a kartell tagjainak - a bejelentett szaúdi növelésen kívül - nem áll szándékukban fokozni nyersolaj termelésüket, már megtették, amit lehetett, de az olajárak nem ereszkedtek alább, és vélhetően nem is fognak.
Vágólapra másolva!

Az EU és az OPEC illetékesei ötödik miniszteri szintű megbeszélésüket tartották, a hatodik ilyen találkozóra jövő júniusban kerül sor, Bécsben.

Az OPEC soros elnöke, Sakib Helil algériai olajipari miniszter szerint az olajárak elsősorban a dollár árfolyamváltozásától függően alakulnak. A probléma az amerikai "nem elsőrendű válsággal" vette kezdetét, azóta különösen gyenge a dollár.

Az OPEC főtitkára, Abdalla el-Badri azt mondta, nem is tudják emelni a termelést, mert nincs kereslet semmiféle többletre, a kereskedelmi tartalékok is nagyobbak a tavalyinál.

Az EU képviselői szerint viszont a kereslet fokozatosan növekszik. Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa ezért megismételte az uniós álláspontot az olajtermelés fokozásának szükségességéről, és azt mondta, nincs meggyőződve arról, hogy főképp a piaci spekuláció áll a magas nemzetközi árszint hátterében.

Az EU és az OPEC keddi "párbeszéde" közben a szabadpiacon emelkedett a kőolaj ára.