Csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi termékforgalom volumene áprilisban - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 1,5 százalékkal, az első négy hónapban 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Vágólapra másolva!

Az előző hónaphoz képest a kiskereskedelmi eladások volumene 0,4 százalékkal növekedett a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

Márciusban a kiskereskedelmi forgalom 3,7 százalékkal, az első negyedévben 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől a naptárhatástól megtisztított adatok alapján, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal mérséklődött az eladások volumene.

A KSH megjegyzi, hogy a Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió 27 tagállamában áprilisban átlagosan 0,8 százalékkal, az eurózóna országaiban 2,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben áprilisban a forgalom 508,6 milliárd forint volt, az év első négy hónapjában pedig 1837,7 milliárd forintot tett ki.

A naptárhatástól megtisztított adatok alapján az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek változatlan áras forgalma az első négy hónapban 1,8 százalékkal, áprilisban csak kis mértékben, 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.

Áprilisban az eladások jelentős részét, 91 százalékát lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) forgalma, valamint az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzletek eladásai egyaránt 0,1 százalékkal mérséklődtek.

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem áprilisi forgalmának volumene 0,8 százalékkal nőtt a márciusi eladásokhoz képest.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma az első négy hónapban 3,3 százalékkal, áprilisban 2,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Áprilisban az iparcikk jellegű vegyes- és a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletek értékesítésének volumene meghaladta az előző év azonos hónapjának szintjét, a többi tevékenységcsoport forgalma csökkent.

A legnagyobb mértékben a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikküzletek eladásai estek vissza. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma áprilisban 0,1 százalékkal mérséklődött az előző hónap szintjéhez képest.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelmi üzletek értékesítésének volumene 2008 áprilisában a 2007. áprilisi alacsony bázishoz képest 5,3 százalékkal növekedett. Az üzemanyag-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma 0,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos hónapjában.