Fogy az olaj, átállhatunk atomenergiára

Vágólapra másolva!
Harmincnégy atomerőműblokk épül világszerte, ezekkel együtt összesen 473 reaktort használnak áramtermelésre. Arról megoszlanak a vélemények, hogy hazánkban a meglévők mellett szükség van-e újabb blokkokra, vagy más módon kell kielégíteni a növekvő igényeket - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A nukleáris energia 1960-ban a világ energiatermelésének kevesebb, mint egy százalékát adta. Ez az arány nyolcvanas évek közepére 16 százalékra nőtt és jelenleg is ezt a szintet tartja. Aránya 2030-ra a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) becslései szerint 13 százalékra csökken a globális energiatermelésben. A NAÜ adatai szerint jelenleg a világban 439 blokk üzemel, emellett 34 blokk épül - áll a Népszabadságban.

Szergej Szokolov, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egyik vezetője szerint 2030-ig akár háromszáz reaktort építhetnek világszerte. Erre azért van szükség, mert a fosszilis energiahordozókból bolygónk tartalékai végesek.

A paksi blokkok a hazai villamosenergia-igény csaknem negyven százalékát adják. Az atomerőmű vezetői húsz évvel szeretnék meghosszabbítani a blokkok működését, ehhez az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) engedélye szükséges. A szükséges programot 2008. december 14-ig kell benyújtani az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóságának - tájékoztatta lapunkat Mittler István, a paksi atomerőmű szóvivője.