Újabb vád Hodorkovszkij és Lebegyev ellen

Vágólapra másolva!
A Jukosz olajcég egykori vezére ellen újabb vádirat készült, de az ügyvédei szerint ezekben nincs semmi újdonság.
Vágólapra másolva!

Mihail Hodorkovszkij ellen újabb vádat emeltek - közölték a Jukosz volt főrészvényesének ügyvédei honlapjukon hétfőn azzal a megjegyzéssel, hogy a 145 oldalas iratban semmi újat nem találtak.

Hodorkovszkijjal hétfőn közölték, hogy új vádat ismertetnek előtte. Hasonlóképpen járt volt üzlettársa, Platon Lebegyev is. Az oligarcha ügyvédei a dokumentum alapos tanulmányozása után arra jutottak, hogy nincs újdonság benne: "a korábbi abszurd és bizonyítatlan állítások gyűjteménye arról, hogy Hodorkovszkij állítólag ellopta és legalizálta a Jukosz tevékenységének hat éve alatt kitermelt összes olajat".

Új bűncselekményekről nem esik szó, s a szöveg jelentéktelen átfogalmazásoktól eltekintve megfelel a 2007. február 3-án ismertetett vádaknak, még a ténybeli ellentmondások is ugyanazok - írták honlapjukon az ügyvédek.

Hasonlóan nyilatkoztak Platon Lebegyevnek a védői is, aki ellen szintén újabb vádat emeltek. Június 26-án volt Hodorkovszkij 45. születésnapja, és hívei ezt sok helyen megünnepelték: Jekatyerinburgban például plakátok jelentek meg a következő felirattal: "Hodorkovszkij szabadsága a te szabadságod!"

Hodorkovszkijt 2003-ban vették őrizetbe. Számos más oligarchától eltérően ő nem volt hajlandó vagyona hátrahagyásával külföldre távozni. Először kilencévi szabadságvesztésre ítélték, majd ezt nyolc évre mérsékelték. A büntetés felének letelte után nem helyezték feltételesen szabadlábra, mert fegyelemsértéseket követett el, például nem tette hátra a kezét séta közben.

Jelenleg jó ideje újra vizsgálati fogságban van Csitában, noha a legfelsőbb bíróság ezt jogsértőnek minősítette. Ezúttal hatalmas összegű pénzmosással vádolják, és ha bűnösnek találják, akár további 15 év szabadságvesztéssel sújtható. Őrizetbe vételétől fogva a Jukosz legkülönfélébb beosztású munkatársai is bíróság elé kerültek, a társaság rég összeomlott, vagyonát kiárusították.