Júniusban 4,8 százalékponttal nőtt és 56,6 lett a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) felmérései szerint a júniusi index értéke a második legmagasabb az idei év első félévében.

Bizakodóbbak lehetnek a vállalatvezetők
A feldolgozóipar júniusi növekedési üteme nagyobb volt, mint egy évvel korábban (51,5), és egyben az elmúlt öt év legmagasabb hatodik havi indexe is volt. A június indexe nagyobb teljesítményjavulást mutat, mint az előző három év azonos időszaki értékeinek átlaga (51,6).
A második negyedévben az index értékének növekedési üteme (53,8) 0,6 százalékponttal meghaladta a folyó év első negyedévében tapasztalt szintet (53,2). A második negyedév növekedési üteme szintén meghaladta az elmúlt év azonos időszakának értékét (53,6) is, és az előző három év azonos időszakainak átlagát ugyancsak (52,9) felülmúlta.
A január-június időszak átlagos növekedése (53,5) 1,3 százalékponttal kisebb ütemű fellendülést mutat, mint a tavalyi év azonos időszaka (54,8). Ugyanakkor az első félév indexe 0,8 százalékponttal múlta felül az előző három év azonos időszakának átlagát (52,7).
A júniusi részindexek közül nagyobb növekedést jelez az új megrendelések indexe (60,2), májusi értékét 6,4 százalékponttal múlja felül, és az előző három év azonos időszakaival összevetve is nagyobb ütemű növekedésről tanúskodik (52,9).
A beszerzési mennyiség szintén bővült májushoz képest, a múlt havi értékéhez (56,9) viszonyítva 1,6 százalékponttal emelkedett júniusban (58,5). Így az index jelentősen meghaladja az előző év azonos időszakát (54,6).
Tíz százalékkal nőtt a termelési mennyiség
A termelési mennyiség index (61,1) értéke nagyobb növekedésre utal, és 10,0 százalékponttal haladja meg a májusi értéket. Emellett az első félévet záró hónap elmúlt három éves átlagát (52,8) ugyancsak felülmúlja. A beszerzési árak indexe (65,8) kisebb ütemű növekedést mutat az előző hónaphoz (69,1) képest, de a megelőző három év azonos hónapjainak átlagát (62,0) 3,8 százalékponttal múlja felül.
A feldolgozóipar júniusi szállítási átfutási idő (50,3) indexének előző hónaphoz képesti 0,3 százalékpontos emelkedése stagnálás utáni növekedésről tanúskodik, ami arra utal, hogy az elmúlt egy hónapban valamelyest rövidebb lett a kiszállítások ideje.
A kiszállítások alakulása kedvezőbb képet mutatott idén júniusban, mint az előző három év azonos időszakaiban (átlag: 49,9). Gyorsult a vásárolt készletek (57,5) növekedési üteme májushoz képest (56,6), és meghaladja a tavalyi év azonos havi értéket (56,4) is. Az elmúlt hónap késztermékkészletek indexe (54,0) stagnálás után növekedést jelez a késztermékkészletekben.
Három éve javulnak a külpiaci mutatók
A külpiaci mutatók együtt mozogtak, és egyaránt növekedést mutatnak: az importindex (55,2) enyhe, 0,3 százalékpontos emelkedése miatt nőtt. A növekedés üteme, és ez az érték nem csak az elmúlt év azonos időszakát (54,7), de az elmúlt három év azonos időszakainak átlagát is meghaladta (53,0).
Az exportindex (53,8) 1,6 százalékponttal múlta felül az ötödik havi értéket. A foglalkoztatási index júniusi értéke (51,6) 2,3 százalékpontos javulást mutat májushoz viszonyítva, és a korábbi csökkenést növekedés követi.
A júniusi érték tovább erősítette az első félévben tapasztalható növekedést (50,6), ugyanakkor 0,1 százalékponttal elmarad az előző három év azonos időszakainak átlagától (51,7).
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.