Van forgalom a tiszaújvárosi ipari parkban

Vágólapra másolva!
A tiszaújvárosi ipari parkban prosperáló cégek együttes árbevétele tavaly már meghaladta a 300 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Az ipari park az idén tíz éves, a 140 hektárnyi területen fekvő ipari parkban az elmúlt évtizedben csaknem 3 milliárd forintot költött infrastrukturális beruházásra a fenntartó önkormányzat. A parkban működő cégek pedig mintegy 25 milliárd forintot fordítottak saját beruházásaikra - közölte Hegedűs György, az ipari parkot kezelő Tiszaszolg ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt 10 évben 31 társaság vásárolt területet az ipari parkban az elektronika, a műanyagfeldolgozás, a csomagolástechnika, gépjárműalkatrész-gyártás, gépjárműkereskedelem és -szerviz, logisztikai szolgáltatás területéről.

Amerikai, német, olasz, izraeli és hazai befektetők mellett hazai cégek is telephelyet vettek Tiszaújvárosban, közöttük van például az amerikai Jabil konszern és a német MAN.

Hegedűs György elmondta: az ipari parkban működő cégek 2002-ben még 700 embert alkalmaztak, jelenleg már csaknem háromezret.