Mélyponton a japán nagyvállalatok

Vágólapra másolva!
A termelők 2001 óta először a nyereség esésére számítanak Japánban a folyó pénzügyi évben a júniusi Tankan üzleti bizalmi index szerint - míg három hónappal ezelőtt még a profit 0,3 százalékos bővülését várták, most 7 százalékos zuhanással számolnak - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A japán központi bank 10 579 vállalat körében végzett felmérése szerint a termelői bizalom tizenegyről öt pontra esett a legutóbbi, márciusi jelentés óta, míg a szolgáltató nagyvállalatoké tizenkettőről esett tízre. A teljes piac 3 pontot ért el.