Sarkozy a kereskedelmi biztossal civakodik

Vágólapra másolva!
Nicolas Sarkozy aláaknázza Európa pozícióit a világkereskedelmi tárgyalásokon - állítja Peter Mandelson, az Európai Unió kereskedelmi biztosa a francia elnökről. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy Sarkozy nem sokkal korábban azzal vádolta meg Mandelsont, hogy egy olyan alkut akar Európára kényszeríteni, amelyik erősen veszélyeztetné az európai munkahelyeket.
Vágólapra másolva!

A francia elnök a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) vezetőjéről is azt állította, hogy Pascal Lamy is az európai farmerek kisemmizését készíti elő a szabad kereskedelem nevében. Sarkozy szerint Mandelson és Lamy egy olyan alkut akar elfogadtatni az európaiakkal, amely következtében a termelés 20, az export pedig 10 százalékkal csökkenhet, ráadásul 100 ezer állás szűnik meg. Ezelőtt néhány nappal pedig azt mondta a magyar származású politikus, hogy Mandelson is tényező volt az EU Lisszaboni Szerződésének ír elutasításában.

Mandelsont zavarba ejtette Sarkozy ír népszavazásra való utalása - nyilatkozta a biztos a BBC-nek. "Nagyon elkeserítő, már csak azért is, mert mandátumomat az összes tagállam jóváhagyásával kaptam meg" - fogalmazott Peter mandelson. Ráadásul, szerinte Sarkozy szavai egész Európa ügyét megnehezítik a globális kereskedelmi tárgyalásokon.

Az úgynevezett Doha-forduló 2001-óta zajlik a WTO-ban, de a tárgyalások rendre megakadnak, elsősorban a nyugati országokban a kulcsfontosságú iparágak számára juttattott állami támogatások mértéke körüli vita miatt. Mandelson szerint az élelmiszer-protekcionizmus "nem fogja jóllakatni a világ éhezőit" - a kereskedelmi biztos ezzel a mezőgazdasági támogatásokra, és a Franciaországra is jellemző gazdasági nacionalizmusra utalt. Franciaország egyébként kedden vette át az EU-elnökséget Szlovéniától.