Állami támogatást kap a gördülő országút

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság szerdán beleegyezését adta a Szegedet az ausztriai Wels-szel összekötő "gördülő országút" állami finanszírozásához. A brüsszeli bizottság szerint a közútinál kevésbé környezetszennyező fuvarozási típus használatát állami támogatással kell ösztönözni.
Vágólapra másolva!

A Szeged és Wels közötti "gördülő országúton" vonaton szállítják majd a nehéz tehergépjárműveket és vezetőiket. A magyar állam társfinanszírozóként 2008 és 2011 között 2 milliárd 980 millió forintot (11,92 millió eurót) költ erre a támogatási programra. Brüsszel úgy ítéli meg, hogy a program célja összhangban van a közösség érdekeivel, összege pedig a szükséges minimumra korlátozódik. Ezen felül a támogatás olyan infrastrukturális kiadásokra vonatkozik, amelyeket nem finanszíroznak a közúti közlekedésből származó bevételekből.