A Ryanair 3,5 millió részvényt vásárolt

Vágólapra másolva!
A legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság, az ír Ryanair újabb 3,5 millió részvényt vásárolt a szintén ír Aer Lingusból, a volt nemzeti légitársaságból, ezzel 29,82 százalékra növelve részesedését. A tőzsdei vásárlás költségét nem közölték, az Aer Lingus szerdai záróára alapján az ár több mint 4 millió euró lehetett.
Vágólapra másolva!

A Ryanair 2006-ban felvásárlási ajánlatot tett az Aer Lingusra, de még 2006. decemberben visszavonta ajánlatát, azzal az indokkal, hogy az Európai Bizottság mint versenyfelügyelet részletes vizsgálata túl nagy késedelemmel jár. Az Európai Bizottság tavaly júniusban el is utasította az összeolvadást a verseny korlátozása címén: ilyenre évek óta nem volt példa a versenyjogi vizsgálatok során.

Az Aer Lingust 2006. szeptember végén privatizálták a tőzsdén, 28 százaléka maradt állami kézben. Jelenleg az állami rész 25 százalék körül van, a mostani és a volt Aer Lingus alkalmazottak tulajdonosi társasága ugyanis időközben növelte a részesedését, 12,6 százalékra. A dolgozók tulajdonosi társasága és az ír kormány annak idején megtagadta részvényei eladását a Ryanairnek.

A márciussal zárult üzleti évben a Ryanair adózott eredménye a újabb rekordra, 480 millió euróra nőtt, a növekedés 20 százalékos üteme elmaradt az előző évi 33 százaléktól. A társaság vezetése szerint továbbra is igyekeznek "lenyelni" az üzemanyag drágulásából adódó költségeket, még úgy is, hogy átmenetileg csökkenhet a profit. Terveik szerint a jegyek ára átlagosan 5 százalékkal emelkedik az idén.

A bevétele 21 százalékkal 2,71 milliárd euróra, az utasok száma 20 százalékkal 50,9 millióra növekedett.