A tanácsadó is büntethető kartellügyben

Vágólapra másolva!
Bírság szabható ki a kartell működtetésében részt vevő tanácsadó vállalkozásra is - hirdette ki ítéletét kedden a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elsőfokú bírósága. A testület egy évtizedes vegyipari kartell kapcsán döntött úgy, hogy egy tanácsadó vállalkozás lényeges szerepet játszott a kartellben.
Vágólapra másolva!

A luxembourgi testület megállapította, hogy a közös piacon belüli bármely versenykorlátozás "vállalkozások közötti megállapodásnak" minősülhet, ha a korlátozás a részt vevő vállalkozások közös szándékának megnyilvánulása. Nem zárja ki tehát valamely vállalkozásnak a kartell működtetésében való részvétele miatti felelősségét az, hogy nem azon a piacon fejti ki tevékenységét, ahol a versenykorlátozás megvalósul.

Önmagában az, hogy valamely vállalkozás csak járulékos módon vett részt a kartellben, nem elegendő ahhoz, hogy a szóban forgó vállalkozásnak a jogsértés egészéért való felelősségét kizárja - fogalmaznak. E közreműködés esetlegesen korlátozott jelentőségét azonban figyelembe lehet venni a szankció mértékének meghatározásakor.

A konkrét ügyben érintett AC-Treuhand AG a találkozók szervezésével és a jogsértés bizonyítékainak eltüntetésével aktívan közreműködött a kartell működtetésében, és kellően konkrét és meghatározó okozati összefüggés állt fenn a tanácsadó vállalkozás tevékenysége és a versenykorlátozás között a szerves peroxidok piacán. A brüsszeli bizottság csekély, 1000 eurós bírságot szabott ki a társaságra.

Az elsőfokú bíróság határozata ellen két hónapon belül fellebbezés nyújtható be az Európai Közösségek Bíróságához.