Lassul az orosz ipar, de pörög a gazdaság

Vágólapra másolva!
Bár keresleti oldalon az orosz gazdasági növekedés forrásai továbbra is erősek, azonban ettől főleg az import nőhet, ugyanis az orosz ipar termelésének növekedése lanyhul.
Vágólapra másolva!

Júniusban az orosz ipar termelése 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, közölték az orosz statisztikai szolgálatnál szerdán. Májusban 6,7 százalékos, tavaly júniusban 9,6 százalékos volt az éves többlet.

A nyersanyag-kitermelés kissé javított: júniusban a teljesítménye 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Májusban 0,1 százalékos, tavaly júniusban is szerény, de még 2,0 százalékos volt az éves többlete.

Oroszország hazai összterméke az első negyedévben 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A tavalyi utolsó negyedben 9,5 százalékos, a tavalyi első negyedben 7,4 százalékos GDP-növekedést mértek éves összehasonlításban. Az első négyhavi GDP-növekedés viszont csak 8,3 százalékos volt a tavalyi első négy hónaphoz képest, az orosz gazdasági minisztérium számítása szerint.

Tavaly az orosz GDP 8,1 százalékkal nőtt, a kormány az idei évre 7,6 százalékos erősödést vár: ezt május végén emelték a korábbi, 7,1 százalékos jóslatról.

A fő húzóerők növekedési üteme lényegében azonos a tavalyival. A termelő-beruházások áprilisban 20,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Márciusban 20,2 százalékos, tavaly áprilisban 22,1 százalékos, tavaly márciusban 20,3 százalékos volt a tizenkét havi többlet a legújabb felülvizsgálatok szerint. A kiskereskedelmi forgalom áprilisban 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit változatlan áron. Márciusban 15,7 százalékos, tavaly áprilisban 14,9 százalékos, tavaly márciusban 14,5 százalékos volt a tizenkét havi növekedés.

Az orosz gazdaságot tavaly is főleg az építőipar, általában a beruházások és a lakossági kereslet táplálta, a külkereskedelem hatása ellenben csekély a kőolaj árának nagy emelkedése ellenére, mert az import rohamosan bővül. A GDP-növekedés kínálati oldali forrásai közül általában a nyersanyagtermelés növekedése 1,5 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévi 3,0 százalékról, ellenben az ipari termelés és az építőipar teljesítményének növekedése ütemesen gyorsult.

A növekedés keresleti oldali, lakossági forrása az idén és a következő években is erős maradhat, hiszen az új államfő, Dmitrij Medvegyev tervei között szerepel a következő néhány évben a nyugdíjak megkétszerezése és a bérek-fizetések további emelése.

Decemberben az átlagbér 18 467 rubel (131 590 forint) volt Oroszországban, 30 százalékkal több a 2006. decemberi 14 263 rubelnél, ez reálértékben 16,2 százalékos növekedésnek felelt meg, az orosz szövetségi statisztikai hivatal szerint. 2006 végén az átlagbér 24,6 százalékkal, reálértékben 14,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Idén márciusban a reálbér-növekedés 14,6 százalékos, előtte februárban 14,1 százalékos, tavaly márciusban 18,2 százalékos volt éves összehasonlításban.

Több olajat szeretnének felszínre hozni

Az orosz kormány márciusban meghirdetett terve szerint az olajtermelést 2015-re napi 11,23 millió hordóra, 2020-ra napi 11,94 millió hordóra, 2030-ra napi 12,04 millió hordóra kellene emelni évi átlagban a tavalyi, napi 9,87 millió hordós átlagról.

Ehhez képest a helyzet most nem jó: Oroszország olajtermelése az előző hónapokban rendre nőtt kissé az előző havihoz képest, de az egy évvel korábbihoz képest mind kevesebb. Júniusban a termelés, 39,999 millió tonna, azaz napi 9,77 millió hordó, napi átlagban ugyan 0,3 százalékkal több volt a májusinál, de már 0,8 százalékkal kevesebb a tavaly júniusinál. Az első félévi termelés, 242,396 millió tonna, azaz napi 9,76 millió hordót, összességében 0,9 százalékkal maradt el a tavalyi első félévi napi 9,85 millió hordótól. Félévi átlagban tíz éve először volt visszaesés. Oroszországban az első negyedévben 1 százalékkal kevesebb kőolajat hoztak felszínre, mint a tavalyi első negyedévben.

A Transneft vezetékhálózatán Oroszország júniusban 17,175 millió tonnát, azaz napi 4,196 millió hordót exportált, a napi átlag 5,9 százalékkal maradt el a májusitól, és 1,3 százalékkal kevesebb volt a tavaly júniusinál is. Májusban 2,4 százalékos volt a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.

A Szovjetunió megszűnése óta az orosz olajtermelés tavaly októberben ért csúcsra, napi 9,93 millió hordóval, azóta a kitermelés június végéig több mint 1,6 százalékkal csökkent.

1999 óta az orosz kitermelés közel 60 százalékkal nőtt tavaly őszig, de az utóbbi években a növekedés üteme jelentősen lassult, évi 2-2,3 százalékra. 2004-ben az évi növekedési ütem 9 százalékos, 2003-ban még 11 százalékos volt - az utolsó növekedési rekord a Szovjetunió megszűnése óta.

Az orosz gazdasági minisztérium tavaly júliusban azt jósolta, hogy jelentős beruházások nélkül Oroszország olajtermelése gyakorlatilag stagnálna 2020-ig.

Oroszország adja a világ olajtermelésének közel 11 százalékát, földgáztermelésének az ötödét.