Növelte profitját a Novartis

Vágólapra másolva!
A svájci Novartis, hazájában a legnagyobb, a világon a hatodik gyógyszergyár csütörtökön 4,574 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az első félévről a folytatódó tevékenységekből, 13,4 százalékkal többet a tavalyi első félévi 4,053 milliárdnál.
Vágólapra másolva!

A második negyedévben 17 százalékkal nőtt az adózott eredmény az egy évvel azelőttihez képest, meghaladva az elemzői várakozásokat.

Az időközi beszámolóban a gyógyszerrészleg javuló teljesítményével és az oltóanyaggyártásban és a diagnosztikában elért piaci terjeszkedéssel magyarázták a növekedést. Úgy vélik a cégnél, hogy egész évben mindenesetre rekord bevétel és eredmények várhatók.

A bevétel 11 százalékkal - a piacok helyi valutáiban 2 százalékkal - 20,635 milliárd dollárra emelkedett 18,528 milliárdhoz képest. A bevétel bővülésében 2 százalékpont volt a mennyiségi növekedés szerepe, 9 százalékpontot hoztak dollárban a valutaárfolyam-változások, az áralakulásnak és a részesedésvásárlásoknak nem volt jelentős szerepük, írták.

Gyógyszerekből 10 százalékkal 13,2 milliárd dollárra, oltóanyagokból és diagnosztikai eszközökből 25 százalékkal 602 millió dollárra nőtt a bevétel, de ez utóbbiakból veszteség volt üzemi szinten. A Sandoz utángyártó részleg bevétele 13 százalékkal 3,9 milliárd dollárra nőtt, főleg a kelet-európai piacoknak köszönhetően.

Beruházásokkal, diverzifikálással csökkentik a kockázatot

A Novartis áprilisban 11 milliárd dollárért 25 százalékot szerzett az amerikai Alconban, amely a szem- és látásgondozó szerek legnagyobb gyártója a világon, opcióval további 52 százalék vásárlására 28 milliárd dollárért. Az eladó a svájci Nestlé élelmiszeripari vállala.

A cég június elején 400 millió dollárért megvette az amerikai Protez Pharmaceuticals biotechnológiai fejlesztő céget is. Az ügylet értékét az adja, hogy az amerikai vállalatnak fontos fejlesztései vannak kórházi fertőzések elleni, széles spektrumú antibiotikumokból.

A Novartis igyekszik több lábon állni - utángyártott (generikus) szerekből második helyezett a világon az izraeli Teva mögött -, nagy jövőt lát a fertőző betegségek elleni szerekben és oltóanyagokban.

Jó üzlet az oltóanyag

A nagy gyógyszergyárak az utóbbi időben általában rákaptak a sokáig elhanyagolt oltóanyagokra, mert az új technológiák és a nemzetközi járványfélelmek jövedelmező teszik ezeket a szereket, segítenek az utángyártókkal vívott piaci versenyben. A múlt évtizedben a nagy kutatási-fejlesztési és termelési költségek és a még viszonylag alacsony árak csökkentették az oltóanyagok népszerűségét a gyógyszergyárak körében.

A Novartis maga tavaly júniusban megkapta az EU jóváhagyását egy új influenzaellenes vakcinájára.

2006. júniusban a vállalat 305 millió fontért (569 millió dollár) megvette a brit Neu Tec Pharma Plc biotechnológiai fejlesztő és gyártó céget.

Ugyancsak 2006. júniusban 507 millió dollárt fizetett egy hepatitisz C elleni hatóanyag jogáért az amerikai Human Genome Sciencesnek.

2006. márciusban hasonló hatóanyag jogát vette meg, 525 millió dollárért, a szintén amerikai Idenix Pharmaceuticalstól.

2005. végén megszerezte a világ ötödik számú oltóanyaggyártóját, a kaliforniai Chiron Corporationt, 5,1 milliárd dollárért. A Novartis ezzel a lendületesen növekvő molekuláris diagnosztika üzletágba is belépett. A Chiron harmincféle oltóanyagot állít elő európai üzemeiben. A Chironra alapozva 2006. áprilisban megalakították a Novartis oltóanyag- és diagnosztikai részlegét.