Nekünk tetszik az EU 2009-es büdzséje

Vágólapra másolva!
A pénzügyminisztérium véleménye szerint Magyarország érdekeivel egyezik és az uniós prioritások számára megfelelő forrásokat biztosít jövőre az EU 2009-es költségvetésének tervezete, amelyet első olvasatban csütörtökön hagyott jóvá az Ecofin, a tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa Brüsszelben.  
Vágólapra másolva!

A költségvetés-tervezet ezután az Európai Parlament elé kerül, a végső jóváhagyása pedig decemberre várható. A költségvetési tervezet szerint 2009-ben az Európai Unió költségvetésének főösszege kötelezettségvállalási szinten 133,93 milliárd euró, kifizetési szinten pedig a közösségi GNI (a bruttó nemzeti jövedelem) 0,89 százaléka, 114,97 milliárd euró lesz.

Magyarország szempontjából stratégiai fontosságúnak nevezi a Pénzügyminisztérium, hogy a kohéziós támogatásokat tartalmazó fejezet a korábbi évekhez képest jóval kevésbé csökkent, és a legtöbb új tagállamot elsődlegesen érintő konvergencia-célkitűzésnél nőtt az előirányzat a bizottság előzetes javaslatához képest.

A mezőgazdasági kiadásokról a bizottság ősszel költségvetési módosító indítványt nyújt még be, amely a legfrissebb előrejelzéseket tartalmazza, és amelynek alapján a második olvasatban pontosabban meghatározhatók a szükséges összegek.