Recesszió felé rohan a brit gazdaság

Vágólapra másolva!
"Rohan a recesszió felé" a brit gazdaság, és ha a Bank of England nem enyhít gyorsan a pénzügypolitikán, százezrek veszíthetik el állásukat - mondta hétfőn megjelent sajtónyilatkozatában a brit jegybank monetáris tanácsának egyik tagja. Az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság recesszióját, vagy legalábbis növekedésének meredek visszaesését egyre több független nagy londoni elemző ház is jósolja.
Vágólapra másolva!

David Blanchflower, aki a Bank of England legutóbbi kilenc kamatdöntő ülésén kamatcsökkentésre szavazott, a hétfői The Guardiannek azt mondta: az általa jósolt brit recesszió - amely szerinte jó eséllyel már meg is kezdődött - egy évnél tovább, négy-öt negyedévig is tarthat.

Az Egyesült Államokban élő gazdaságtan-professzor szerint a brit gazdaság még az amerikainál is szorultabb helyzetbe kerülhet, mivel az amerikai gazdaságban komoly pénzügypolitikai és költségvetési ösztönzők érvényesülnek, a brit gazdaságban azonban semmi ilyesmi nem történt.

7 százalékos munkanélküliség?

A monetáris tanácsi tag szerint a széles bázison számolt nagy-britanniai munkanélküliség a jelenlegi 5,2 százalékról 7 százalék fölé emelkedhet.

Blanchflower a Guardian hétfői számában megjelent interjúban azt mondta: még nem késő megállítani a recessziót, de ehhez a Bank of Englandnek azonnal lépnie kell, mert a pénzügypolitika "túl hosszú ideje túl feszes".

Legutóbb áprilisban csökkent az alapkamat

A brit jegybank legutóbb áprilisban csökkentette alapkamatát, amely jelenleg 5 százalék, de a monetáris tanács tagjai, Blanchflower kivételével a májusi és a júniusi ülésen egyaránt a kamattartásra voksoltak.

A brit gazdaság - és vele a font - gyors és komoly mértékű gyengülése a kelet-európai EU-polgárok nagy-britanniai munkavállalására is már erőteljesen hat. Nagy-Britannia az EU-bővítés 2004-es első hulláma után azonnal megnyitotta az akkor uniós taggá vált nyolc kelet-európai ország - köztük Magyarország - munkavállalói előtt a brit munkapiacot, lemondva a csatlakozási szerződésben biztosított átmeneti időszakról. A brit kormány annak idején évente 5-13 ezer kelet-európai munkavállalóval számolt, de a hivatalos adatok szerint is több mint 800 ezren érkeztek.

Most már azonban megfordulni látszik az áradat: az Institute for Public Policy Research (IPPR) nevű vezető londoni kutatóintézet által nemrégiben kiadott felmérés szerint az EU-bővítés óta munkavállalási céllal Nagy-Britanniába érkezett kelet-európaiak fele már hazament, és az újonnan érkezők száma is meredeken csökken a korábbiakhoz képest.