Szerdán megkezdődnek az idei útfelújítások Budapesten; a rekonstrukciók sora a XVIII. kerületi Gilice téren indul, még júliusban megkezdik a munkát a Népszínház utcában és a Mester utcában is - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
Az idén 58 útszakaszt újítanak fel, 35,5 kilométer hosszúságban; a beruházás háromhetes csúszással indul.
A hivatal keddi tájékoztatása szerint az említett helyszínek mellett e hónapban kezdődik a IV. kerületi Baross utca és Szent Imre utca, a XVI. kerületi Baross Gábor utca és a VIII. kerületi Kiss József utca felújítása is.
Még ebben az évben megújul a többi között a Stefánia út, a Haller utca, a Németvölgyi út és a Hegyalja út egy-egy szakasza, valamint az Alkotmány utca.
A munkálatok ősz végéig tartanak. Lesz, ahol egy héten belül végeznek, de a rekonstrukció időtartama sehol nem haladja meg a húsz napot.
A szerdán induló első ütemben 38 útszakasz burkolata újul meg, 24 esetében közműmunka előzi meg a felújítást. A második szakasz egyelőre tervezési fázisban van, az ebben az ütemben szereplő húsz útszakasz felújítása csak az ősszel kezdődhet meg.
Mint írták, az idei útfelújítások összesen 3,9 milliárd forintba kerülnek, ebből 2,3 milliárdot a főváros finanszíroz.
Csúszással indul a beruházás
A beruházás háromhetes csúszással kezdődik meg. Korábban fővárosi képviselők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a felújítás az állami támogatást biztosító Pro Régió Kht. miatt késik, a társaság ugyanis nem adta ki időben az úgynevezett befogadási nyilatkozatot, amit eredetileg júniusra vártak.
A hivatal emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005-ben indított programjának eredményeként az elmúlt három évben felújították a fővárosi kezelésű utak 40 százalékát, összesen 400 kilométernyi útszakaszt.
A program folytatódik: a következő három évben újabb 300 kilométer út újul meg. Emellett villamospályákat újítanak fel, zajlik a budai főgyűjtőcsatorna és a metró építése, a Szabadság híd felújítása, elkezdődik a Margit híd rekonstrukciója és halad az M0-ás körgyűrű megvalósítása is - áll a közleményben.
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét
Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.