Titkolja eredményét az Axel Springer

Vágólapra másolva!
A számos magyar lapot is kiadó német Axel Springer médiakonszern 11 százalékkal növelte forgalmát az első félévben a múlt év első feléhez képest, 1,3 milliárd euróra.
Vágólapra másolva!

Az Európa legnagyobbjának mondott kiadóvállalat közleményében azt is tudatta - adatok közlése nélkül -, hogy üzemi eredménye is javult az első félévben. Forgalma és eredménye javulását elsősorban internetes üzletének, valamint a nem németországi kiadói tevékenységnek és külföldi televíziós érdekeltségek vásárlásának tulajdonította.

Jelezte továbbá, hogy várhatóan eléri az idei évre tervezett forgalmat, minek következtében részvényének árfolyama több mint 3 százalékkal drágult kedden a frankfurti tőzsdén, miután idén a részvényár összesen 26 százalékot esett, és ezzel a vállalat piaci értéke 2,4 milliárd euróra zsugorodott.

A kiadóvállalat adó előtti eredménye 26 százalékkal csökkent az első negyedévben, de forgalmát 8,5 százalékkal 641,7 millió euróra növelte az egy évvel azelőttihez képest.