Növelte eladásait a De Beers

Vágólapra másolva!
A világ vezető gyémántipari vállalata, a dél-afrikai központú De Beers konszern 10 százalékkal növelte eladásait az idei év első felében, annak köszönhetően, hogy világszerte erőteljesen nőtt a kereslet és emelkedtek az árak.
Vágólapra másolva!

Bár a társaság legfőbb piacán, az Egyesült Államokban erősen érezteti hatását a vásárlási kedv lanyhulása, a gazdag kínaiakra, indiaiakra, oroszokra, illetve közel-keletiekre lehet számítani: az ő gyémántékszer vásárlásaik bőven ellensúlyozni tudták a gyenge amerikai üzletmenetet.

Az árbevétel 3,3 milliárd dollárra nőtt, miközben az adózott eredmény 350 millió dollárra csökkent 316 millióról főként az adók emelése miatt.

A nyersgyémánt kitermelése 24,2 millió karát volt, alig valamivel kevesebb, mint tavaly az első fél évben, annak ellenére, hogy Dél-Afrikában áramkorlátozások voltak a tavasszal.