A Syngenta a várt fölött teljesített

Vágólapra másolva!
A Syngenta, a világ vezető agrárvegyipari konszernje a vártnál nagyobb mértékben, 25 százalékkal növelte az első fél évben adózott eredményét. A konszern egyben felfelé módosította idei és a jövő évre vonatkozó kilátásait.
Vágólapra másolva!

A rovarirtószereket, műtrágyát és genetikailag módosított növényeket is gyártó Syngenta a pezsgő mezőgazdasági piacoknak tudja be kedvező eredményét.

A csoport csütörtöki közlése szerint az adózott eredmény 1,519 milliárd svájci frankot tett ki 7,295 milliárd frankos árbevétel mellett. A szakértői várakozásokban 1,434 milliárd frankos profit szerepelt 7,027 milliárd frankos forgalom mellett.

A Syngenta, amelynek részvényei 1,6 százalékkal 285,7 frankra javultak a korai kereskedésben, az egy részvényre jutó eredménye növekedését 35 százaléknál is nagyobbra tervezi az idén, jövőre pedig 15-20 százalékos növekedést vár.

A konszern tavaly 75 százalékkal növelte adózott eredményét tavaly az élelmiszer-kereslet erőteljes növekedésének és a bióüzemanyag-termelés bővülésének köszönhetően.