Vágólapra másolva!
Az Antenna Hungáriával, a földfelszíni digitális televíziós és rádiós pályázat nyertesével 45 napon belül köt szerződést a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), s így várhatóan még az idén beindul a digitális műsorszórás, ezen belül a mobiltévézés - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Hozzátette: napjainkban mintegy 1 millió háztartásba csak 3 országos adás jut el a tetőantennákon keresztül. A digitális adás révén viszont 8-10 csatorna is fogható lesz.

A földfelszíni digitális televíziós és rádiós pályázatról elhangzott: az AH egyebek mellett azért nyert, mert korszerűbb technológiát ajánlott, s több értéknövelt, például interaktív szolgáltatás nyújtását vállalta, mint versenytársai. Ezen túlmenően egy új televíziós csatorna szórását is megígérte pályázatában.

Egy földfelszíni televíziós és a mobil-televíziós hálózat kiépítése már az idén megkezdődik, míg további kettőé csak akkor, ha az analóg hálózatok kikapcsolnak.

A mobiltévé kezdetben, 2008-ban 16 százalékos lakosság-arányos lefedettséggel indul, majd 2012-re az arány 50 százalékos lesz, ám a piaci igények alapján 70-80 százalék is lehet. Jövőre a mobiltévé már nemcsak Budapesten, hanem a Balaton térségében, Győrben és néhány nagyvárosban is fogható lesz, 2012-re pedig az összes nagyvárosban is.

A digitális rádiót illetően a nyertes kezdetben, 2008-ban 38 százalékos, míg 2014-re 94 százalékos lefedettséget ígért.Kérdésekre válaszolva elhangzott: az AH a televíziós pályázaton 88,509 pontot, míg versenytársa a szlovák hátterű Digital Broadcasting Kft. 83,781 pontot kapott.A rádiós pályázaton az AH 90,007 pontot, a szintén induló Magyar Rádió pedig 85,158 pontot.

Kérdésekre válaszolva elhangzott, az év végén digitálisan biztosan fogható lesz a 3 közszolgálati tv, a Duna, a Viasat3 és Humor1, valamint az ATV és a Hír Tv, de ennél több csatorna is várható. Az, hogy a TV2 és az RTL, valamint a Hír Tv és az ATV ingyenes lesz-e, a tévék üzletpolitikájától függ.

A rádiós csatornán biztosan fogható lesz Inforádió, a Lánchíd, és a Klub Rádió, valamint Magyar Rádió adásai és a Katolikus Rádió.

Újabb kérdésre válaszolva elhangzott: a vesztes pályázók megtámadhatják a döntést, amiről adott esetben a Fővárosi Ítélőtábla 30 napon belül dönt.