Növelte profitját a Scania

Vágólapra másolva!
A svéd Scania teherautógyár - Európában nagyságra a negyedik - a piaci várakozást meghaladó, 5,551 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett az első félévről, 36 százalékkal többet az egy évvel korábbi 4,093 milliárdnál. Előzőleg a világ második számú teherautógyára, a szintén svéd Volvo is 28 százalékos profitnövekedést jelentett a második negyedévről.
Vágólapra másolva!

A forgalom, 45,885 milliárd svéd korona, 15 százalékkal több az egy évvel korábbi 40,04 milliárdnál.

A Scania rekord eredményeket ért el tavaly, de teljesítményét a Volvóéhoz hasonlóan fékezte a környezetvédelmi szabályok szigorítása az EU-ban és az Egyesült Államokban. Azonban a Scania kevésbé van kitéve az amerikai piacnak, így a Volvónál sikeresebben küzdhette le a világpiaci nehézségeket az új EU-tagok, Oroszország és a többi volt szovjetköztársaság segítségével, ahol a kereslet továbbra is nagyrészt robusztus volt. A keresletet segítik a nyugati cégek keleti termelés-kihelyezései miatt növekvő szállítási szükségletek is.

Kevesebb az új megrendelés

A Scania az első félévben 39 574 teherautót adott el, 5 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. Közben 37 255 járműre kapott új megrendelést, ez viszont 25 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A jövőre nézve nem biztató, hogy nem csak Nyugat-Európában maradoztak el az új megrendelések - 44 százalékkal kevesebb volt az új megrendelés, mint egy éve -, hanem Közép- és Kelet-Európában is megfogyatkoztak 30 százalékkal. A visszaesést azzal magyarázzák a cégnél, hogy tavaly év elején még jó volt a gazdasági konjunktúra, tehát az összehasonlítási alap igen erős volt. "A magas olajárak és a gazdasági fejlődés nagyobb bizonytalansága miatt az európai vevők óvatosabbá váltak", írták a féléves beszámolóban. Mindezt nem ellensúlyozhatta a megrendelések mostani, 11-28 százalék közötti gyarapodása a többi piacon.

Hasonló a helyzet a Volvónál is: a kiszállított teherautók száma erősen nőtt, viszont emiatt és a gazdasági kilátások elbizonytalanodása miatt Európában a második negyedévben 54 százalékkal kevesebb teherautóra kapott a Volvo új megrendelést, mint a tavalyi első negyedben.

Fő piacai közül a Scania Németországban ugyanannyi teherautót adott el, mint a tavalyi első félévben, Nagy-Britanniában 45 százalékkal többet, a nagyságra harmadik piacán, Oroszországban 18 százalékkal többet, de Lengyelországban 19 százalékkal csökkent az értékesített mennyiség. Az Egyesült Államok nincs a Scania tíz legnagyobb piaca között.

Tavaly a Scania 8,554 milliárd svéd koronás adózott eredményt ért el, 44 százalékkal többet a 2006-os 5,939 milliárdnál. Az utolsó negyedévben, 2,707 milliárd koronán, már 48 százalékkal volt több az adózott eredménye az egy évvel korábbinál.

A forgalom tavaly, 84,486 milliárd svéd korona, 19 százalékkal több volt a 2006-os 70,738 milliárdnál.

A Scania egész évben 75 878 teherautót adott el, 16 százalékkal többet, mint 2006-ban. Az év során 94 093 járműre kapott megrendelést, ez 26 százalékkal több a 2006-osnál, de panaszolták, hogy az új megrendelések szaporodása az év végén lelassult.

Fő piacai közül a Scania tavaly Németországban 7 százalékkal több, Nagy-Britanniában 9 százalékkal kevesebb teherautót adott el, mint 2006-ban, ellenben a nagyságra harmadik piacán, Oroszországban 101 százalékkal, és Lengyelországban is 73 százalékkal nőtt az értékesített mennyiség.

Magyarországon a Scania Hungária Kft. tavaly 658 tizenhat tonna feletti járművet helyezett forgalomba, 30,5 százalékkal többet a 2006-os 504-nél. Ezzel a társaság magyarországi piaci részesedése 15,1 százalékra emelkedett a 2006-os 13,3 százalékról. Az idén 680-700 új járművet szeretnének értékesíteni.

Felvásárlással próbálkozik a MAN

A német MAN AG - a harmadik számú európai teherautógyár - 2006-ban megpróbálkozott a Scania megvásárlásával, de a Scania és egyik fő részvényese, a svéd Investor AB befektetési társaság - a Wallenberg család érdekeltsége - elégtelennek minősítette és elutasította az ajánlatot.

A MAN-Scania egyesüléssel Európa vezető teherjárműgyártó cége jött volna létre. Elemzők szerint az ügylet 10-12 milliárd euróba kerülhetett volna a MAN-nak. A MAN utolsó ajánlata, tavaly év elején, részvényenként 449 svéd koronára, összesen 10,3 milliárd euróra szólt. A két cég piaci tőkeértéke közel azonos, majdnem 9 milliárd euró. Együttes piaci részarányuk 29 százalékos lehetne, megelőzve az első helyezett és világszinten második helyezett,ugyancsak svéd Volvo 27 százalékos, és az európai második helyezett Daimler 20 százalékos részesedését.

Az iparági konszolidációt indokolja, hogy a szigorúbb európai uniós és amerikai szennyezőanyag-kibocsátási szabályok megdrágítják a gyártást, így a cégek nyilván jobb pozícióba kerülhetnek a vevőkkel szemben, ha kevesebben vannak.

Kerülő úton mégis sikerülhet az ügylet: a MAN-ban 30 százalékkal részes Volkswagen csoport idén márciusban 69 százalékos többségre növelte részesedését a Scaniában, körülbelül 2,6 milliárd euróért. A Volkswagen korábban a kisebbségi részesedésével is a Scania legnagyobb egyedi részvényese volt.