10 ezer magyart érinthet a GE átszervezése

Vágólapra másolva!
A nyereségesség emelése, a cég tőzsdei értékének fokozása érdekében átalakítják a General Electricet, a világ egyik legnagyobb vállalati konglomerátumát. Jeffrey Immelt vezérigazgató a befektetők bizalmának visszanyerésére jelentett be új stratégiát. A Világgazdaság értesülései szerint a csoportról leválasztanák az ipari divíziókat, ami Magyarországon 10 ezer embert érinthet, az itteni 15 ezer GE-dolgozó közül.
Vágólapra másolva!

A General Electric a jövőben a műszaki és az energia-infrastruktúra, a GE Capital és az NBC Universal üzletágakat tartaná meg, a többi területet viszont leválasztanák a cégről. A fogyasztási cikkeket előállító és az ipari üzletág jövőre közvetlenül a részvényesekhez kerül, akik azután a saját belátásuk szerint bánnak majd azokkal, a VG szerint valószínűleg azonban túladnak rajtuk.

A GE-részvények árfolyama az elmúlt öt évben lefelé húzta az S&P 500-indexet, ez év eleje óta pedig 23 százalékot esett - írja a Financial Times. Nem véletlen, hogy egy ideje már sürgették a befektetők Immeltet, hozzon nagyon határozott intézkedéseket, ne riadjon vissza még a konglomerátum feldarabolásától sem. A nyomás csak erősödött a legutóbbi negyedéves eredmények közzétételekor.

A Business Week szerint a jelenlegi hat fő divízióból négyet tartana meg a General Electric. A leválasztás a Lighting és az Appliance üzletágakat érintené, vagyis a fényforrásgyártást és a berendezések, készülékek előállítását. A Lighting (fényforrások) üzletág egyik legfontosabb bázisa éppen Magyarországon található.

A GE Magyarországon több városban, így például Budapesten, Vácon, Veresegyházon, Nagykanizsán és Ózdon is működtet gyárakat. A cégcsoportnál 15 ezer embert foglalkoztatnak. A GE a rendszerváltás kezdetén szerezte meg Magyarországon a Tungsram gyárait. Ez volt az egyik első nagy privatizációs ügylet hazánkban.

Azóta a GE számos más üzletágát is Magyarországra telepítette. Így például turbinákat gyártanak Veresegyházon, és megvásárolták a Budapest Bankot, amely a GE Money-csoport tagja. (A pénzügyi csoport várhatóan érintetlen marad az átszervezések során, legalábbis alapvető változások itt nem valószínűek.)

A vállalat már korábban bejelentette, hogy néhány száz fős leépítést tervez Magyarországon, emiatt Vácon tüntetést is rendezett az egyik szakszervezet.