Kell kötelezőt fizetni a MÁV ÁBÉ-nél is

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra figyelmezteti a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezőket, hogy fizessék be az esedékes díjat, mert ellenkező esetben komoly szankciókra számíthatnak - mondta el Binder István, a PSZÁF szóvivője szerdán az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

A gépkocsik kötelező felelősségbiztosítását (kgfb) jogszabály írja elő. A szerződés azzal nem szűnik meg, ha a díjat nem fizetik be - magyarázta a szóvivő. Hozzátette: más biztosítótársasághoz átszerződni is csak akkor lehet, ha az előző biztosítónál a díjfizetés rendezett. Akinek nincs kötelező felelősségbiztosítása, vagy a közúti ellenőrzés során nem tudja igazolni a kgfb meglétét, azzal szemben az ellenőrzést végző rendőr eljárhat, rosszabb esetben a jogosítványát is bevonhatja. Baleset okozása esetén pedig - a kgfb hiányában - a kár száz százalékát a kárt okozónak kell megfizetnie.

A tőkepiaci felügyelet szóvivője hangsúlyozta, hogy az egyesületnél az eddigi károk mintegy 50 százalékára van fedezet.

A korábbi tájékoztatás szerint mintegy 10 ezer függő kára van a MÁV ÁBE biztosítónak, amelynek értéke mintegy kilenc milliárd forint.

A PSZÁF július 25-én kezdeményezte a MÁV ÁBE tevékenységi engedélyének visszavonását, mert a biztosító július 24-i rendkívüli közgyűlésén a tagok többsége szavazással elutasította azt, hogy tagdíj-kiegészítéssel, pótbefizetés teljesítésével rendezzék az egyesület helyzetét, s ezáltal megszüntessék a tartalék- és tőkehiányt.

Az engedély visszavonásához a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulása kell.

Binder István az MTI kérdésére közölte: a pénzügyminiszter ezt még nem adta meg, de erről csak a tárcánál adnak tájékoztatást. Ugyancsak a PM ad információt arról, hol tart az a vizsgálat, amelyet a minisztérium a felügyeleti jogkörénél fogva a PSZÁF-nál folytat arról, hogy a tőkepiaci felügyelet milyen hatósági intézkedéseket tett.