Pár év múlva Románia hátát nézhetjük

Vágólapra másolva!
Románia megelőzheti néhány év múlva Magyarországot az egy főre jutó hazai össztermékben (GDO) is, ha a román gazdaság megőrzi jelenlegi növekedési ütemét, ezt Leonard Orban, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős, román biztosa jelentette ki.
Vágólapra másolva!

A román politikus a Ziarul Financiar gazdasági-pénzügyi napilapnak nyilatkozott. Az újság szerdai számában idézett Orban szerint kedvező Románia arculata Brüsszelben gazdasági szempontból.

A lap a 2007-ről készített egyik Brüsszeli dokumentumot idézi, amelyből kiderül, hogy 116,9 milliárd eurós hazai össztermékével Románia megelőzte már Magyarországot, amelynek a GDP-je 93,3 milliárd euró volt a tavaly. Orban szerint, ha a román gazdaság megőrzi jelenlegi növekedési ütemét, akkor néhány év múlva a 22 millió lakosú Románia megelőzheti a 10 milliós Magyarországot az egy főre jutó GDP-ben is.

A biztos rámutatott: Románia fejlődését felgyorsítja az EU-s pénzalapok felhasználása, aminek mértéke várhatóan évről évre nőni fog.

A 2007. január 1-jén csatlakozott Románia, EU-tagságának első évében, 595 millió euró értékű támogatáshoz jutott.

Orban becslése szerint Románia eljuthat oda, hogy évente 3-4 milliárd eurót használjon fel a brüsszeli költségvetésből. Ehhez viszont erősíteni kell az uniós pénzek felhasználásának kapacitását.

A lap által idézett dokumentum szerint 2007-ben az újonnan csatlakozott országok közül Lengyelország kapta a legtöbb uniós támogatást, Varsónak 5,1 milliárd euró nyeresége származott az EU-tagságból. Magyarországnak a tagsági hozzájárulása és a lehívott uniós támogatások alapján elkészített mérlege szintén pozitív volt, 1,6 milliárd euróval, olvasható a Ziarul Financiarban.