A cseh Skoda Auto a tervek szerint a következő három év alatt évi egymillió darabra növeli autógyártását, részint annak köszönhetően, hogy csehországi gyáraiban fejleszti a gyártókapacitást, illetve külföldi - kínai, oroszországi és indiai - gyáraiban bővül a termelés - közölte a Skoda magyarországi képviselete.
A tervek összhangban állnak a Skoda idei első féléves értékesítési adataival, amelyek szerint 2008 első félévében a márka eladása 17,9 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest, összesen 366 686 darab járművet adtak el. Tavaly egész évben a Skoda 14,5 százalékos növekedésről számolt be, 2007-ben 630.032 darab gépkocsit értékesítettek.
A legjelentősebben Oroszországban bővült az értékesítés 2008. első félévében, megközelítette a 84 százalékot, de több mint 50 százalékos volt Ukrajnában is. Kelet-Európában 40 százalékkal nőttek az eladások.
Magyarországon a Skoda az idei év első félévében a piac 1,4 százalékos visszaesése mellett 6.038 járművet adott el, egy évvel korábban még 7 200-at. Az idei terv 14-15 ezer darab.
Nyugat-Európában a márka 2,1 százalékkal tudott bővülni az idei első félévben, piaci részesedése itt 2,27 százalék. A térségben Németországban a legerősebb a pozíciója, az idén az első félévben a térségben eladott több mint 177 ezer gépkocsi egyharmada a német piacon kelt el. Franciaországban azonban jelenleg alig éri el az 1 százalékot a részesedése, amelyet a közeljövőben szeretne megkétszerezni. Az idén itt 22 000 eladott gépkocsi a terv.
Az ismertség növelése érdekében a Skoda nemzetközi szponzorálási stratégiája szerint nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket támogat. Így legnagyobb beruházása a Jégkorong világbajnokság, a Kerékpár világbajnokság, valamint a Tour de France kerékpárverseny. Az idén a szervező ASO, illetve 8 csapat technikai támogatására mintegy 300 gépkocsit bocsátott rendelkezésre.
Magyarországon a nemzetközi trendnek megfelelően szintén a jégkorong sport, továbbá a Magyar Golf Szövetség élvezi a Skoda támogatását, de szerződésük van egyebek között az Operaházzal is. A támogatásra fordított összeget a márka kizárólagos hazai importőrénél, a Porsche Hungariánál nem közölték, amint a cég a csoportszintű összeget sem hozza nyilvánosságra.
Jótékony célra ugyanakkor mintegy 20 millió forintot juttatott a Skoda Magyarországon az elmúlt 8 évben alatt a Gyermekkardiológiai Intézettel kialakított kapcsolat keretében, legutóbb pedig egy gépkocsit.
A Skoda csoport forgalma az idén az első félévben 111,7 milliárd cseh korona volt, 9,6 milliárd korona működési eredmény mellett, az előbbi 1,6 százalékkal, az utóbbi 3,9 százalékkal mérséklődött, elsősorban a cseh korona erősödése miatt.
A Skoda Auto tavaly a cég 5,5 milliárd cseh koronát fordított fejlesztésre, az árbevétel 2,6 százalékát. Várhatóan az idén felépül az új technológiai centrum Mlada Boleslav-ban, és több új termék is előkészületben van, így 2008-ban ennél nagyobb lesz a fejlesztésre fordított összeg.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.