Szeptembertől drágul az ebédszállítás

Vágólapra másolva!
Drasztikusan nőnek az ételeket házhoz szállító cégek költségei. A menüs szállítók idén még nem emeltek árat, pedig a benzin és az élelmiszer is drágul. Szeptemberben ezért várhatóan komoly emelésre szánják el magukat az ételfutárok.
Vágólapra másolva!

Nem volt könnyű dolga az [origo]-nak, amikor a házhoz szállított heti menüs, pontosabban az egy napra előre vagy akár egész hétre rendelhető ételek piacát próbálta feltérképezni. A cégek nem szívesen nyilatkoznak, ami érthető, hiszen a piac helyzetét jól mutatja: a sokáig első számú szereplő, a Food Express idén tavasszal bajba jutott, konyháját lefoglalta a hitelező bank.

Bár egyes vélemények alapján, például a Teletál Ételfutár ügyvezetői szerint magas a növekedési ráta, 20-25 százalékos évente, mások szerint - például a United Food ügyvezetője vélekedik így - stagnál az egész üzlet, és a riválisok egymástól próbálják megszerezni a vevőket.

Elképesztően emelkednek a költségek

Akár nő, akár stagnál a piac, a költségek elképesztően növekednek, hiszen az élelmiszerek ára drasztikusan és folyamatosan emelkedik az utóbbi időben, a benzin és a gázolaj áráról nem is beszélve. A költségek növekedése 30 százalék körüli Trunkos András szerint, aki a United Food élén áll. Szintén drágul a gáz, amellyel többnyire az üzemek energiaellátását oldják meg - teszi ehhez hozzá a Teletál Ételfutárt és egyben a Pannon Food Catering Kft.-t irányító Katona Balázs és Somogyi László. Mindeközben idén még nem nagyon emelték a cégek az áraikat.

Az [origo] úgy tudja, hogy szeptembertől viszont alighanem elkerülhetetlen lesz a heti menük drágulása, hiszen a piacszerzés érdekében mesterségesen alacsonyan tartott árak immár veszélyeztetik a cégek működőképességét. A fogyasztók azonban még érzékenyebbek Trunkos szerint, ez látszik a forgalomból is: rendkívül gyorsan reagálnak az árváltozásokra, és a mostani élelmiszerdrágulás miatt egyre inkább az olcsóbb ételek felé mozdulnak el a vásárlók.

A Gastroyal a piacvezető

Nem hivatalos becslések szerint az összforgalom 40 százalékát magáénak tudó Gastroyal a legnagyobb szereplő az ágazatban. A teljes piac forgalmát 10-15 milliárdra teszik a bennfentesek. A Gastroyal egyébként többszöri megkeresésünkre sem volt hajlandó reagálni.

A Gastroyal után a piac második helyéért nagy verseny folyik: itt tolong a United Food és a Teletál, de a Cityfoodot is sokan emlegetik. A nagyobb szereplők között van még rajtuk kívül az Interfood, a Tőzsde Ételfutár és a Total Food - ez utóbbit korábban összefüggésbe hozták a United Fooddal, ami végül nem bizonyult igaznak. A nagyokon kívül további száz-százötven kisebb házhoz szállítóról tudnak a szakértők. (Külön piacot jelentenek az azonnali kiszállítással foglalkozó éttermek, elsősorban a pizzériák. Összesített forgalmuk az [origo] becslései szerint két-háromszorosa is lehet a heti menüs cégekének, vagyis 20-25 milliárd forintra tehető.)

A heti menüs piacon országos lefedettséggel két cég rendelkezik jelenleg, a Gastroyal és a United Food. A Budapestet, a Dunántúl északi részét és a főváros környékét lefedő Teletál/Pannon Food Catering alighanem idén előzheti meg a Unitedet, ha a cég vezetőinek reményei beválnak.

A működőképesség határán

Az, hogy a nyomott árak a cégek működőképességét veszélyeztetik, abból is látszik, hogy az utóbbi időben több piaci szereplő is bedobta a törülközőt. Már említettük, hogy idén nehéz helyzetbe került - az elsők között modern rendszereket bevezető - Food Express. A csoport Ercsiben lévő hatalmas konyháját, amely hírek szerint a cégkonglomerátumhoz tartozó 2000 Z & S Kft.-é, a hitelező bank lefoglalta. (A 2000 Z & S árbevétele 2006-ban még 3 milliárd forint fölött volt az Opten céginformációi szerint.)

Azóta a Food Express brandet a United Food Kft. vette meg, amelynek ügyvezetője, Trunkos András elmondta az [origo]-nak, hogy ők tulajdonképpen ételnagykereskedők, és több márkát értékesítenek. A Food Express mellett a United Food más beszállítókkal is dolgozik, például az E-Fooddal, és van saját márkája, a Filléres Menü is, amellyel a vidéki piacot célozta meg. (Ezt a menüt 480 forintért csak Budapesten kívül lehet kapni.)

A korábban Menüett néven ismert cég sincs már e megnevezéssel a piacon, ha internetes keresőkbe beütjük a szót, akkor az anyucika.hu és az egeszsegkonyha.hu szájtok kerülnek elő. A cégadatok szerint a Menüett Kft. már végelszámolással - tehát adósságait kifizetve, nem pedig felszámolva - megszűnt, ugyanolyan nevű tulajdonosai ugyanakkor a Nutritive Kft.-ben tűnnek fel mostanában. Szintén idén tavasszal szüntette meg a házhoz szállítást a Tuk-Tuk nevű cég, amely partiszervizként továbbra is működik honlapja szerint.

Döntő tényező: a technológia

Az [origo] információi szerint részben a rossz technológiaváltások következménye egy-egy vállalkozás megingása, de szerepet játszanak ebben a folyamatosan emelkedő költségek is, amit a piac bővülése nem mindig tud ellensúlyozni. Különösen nagy problémát jelenthet a túl nagy konyha - nem mindegy, hogy valaki 12, 120 vagy 1200 rántott húst készít el naponta -, vagy egy túl nagy autópark fenntartása.

Az ételkészítés technológiája azonban a legfontosabb tényező. Aki már nagy méretet elérve vált módszert, annak "nagyban" kell kikísérleteznie az új ízeket, az új elkészítési módozatokat. Ez sokszor átmeneti minőségromlással jár, ami hatalmas piacvesztésekhez vezethet, hiszen az a vásárló, aki csak egy hétig is ízetlen vagy rosszul fűszerezett ételt kap megrendelése nyomán, aligha marad sokáig az adott cég ügyfele.

A technológia azért kulcskérdés, mert a menüs cégek általában nem használnak tartósítószereket - magyarázta az [origo]-nak Katona Balázs és Somogyi László, a Teletál két ügyvezetője. Úgynevezett sokkolásos eljárással, 70-80 fokról hirtelen 3-5 fokra hűtik le a konyhából melegen kikerült ételeket, amelyekben így nem szaporodnak el a baktériumok. Ennél az eljárásnál figyelni kell rá, nehogy lefagyasszák az ételeket, mert a jégkristályok szétroncsolják a rostokat, szöveteket.

A fűszerekre figyelni kell

Az sem mindegy, mennyire fűszerezik az ételeket, hiszen a fűszerek nagyobb része a sokkolás hatására elveszti erejét, más fűszerek ízét viszont felerősíti a hirtelen hűtés. Szintén minőséget veszélyeztető a nagy mennyiségben gyártott ételeknél a recept szerinti elkészítés. "Ha nem kóstolják az ételt a szakácsok, csak a recept szerint adagolják a hozzávalókat, akkor az ipari méretekben használt só, bors más-más ízhatású lesz, hiszen a minőségük ezeknek a termékeknek sem állandó" - magyarázta Somogyi.

A Teletál nem hirdet tévékben, óriásplakátokon - más stratégiát választott, mint konkurensei. Úgynevezett kóstolásos-kipróbálós módszerrel, területi ügynökökkel terjeszkedik. A suttogó propaganda, vagyis az, hogy a vevők egymásnak ajánlják az ételeket, szintén erős tényező egy idő után, akárcsak az akciós termékek, amelyek az ízek változatossága miatt érdekesek.

Elfogyott a borsó és a kukorica

A cég növekedése saját becslése szerint a piaci átlagot (20-25 százalék) jelentősen meghaladja, és eléri az évi 45 százalékot, amit Somogyi azzal magyarázott, hogy ők a riválisok hibáiból élnek. Ételeik a konkurensekéinél drágábbak, de a minőségre próbálnak ügyelni.

Beszállítóik közé tartozik a Nestlé, a Kométa, a Gyermelyi tészta és a Bonduelle is. Ez utóbbi azért, mert idén Magyarországon elfogyott például a jó minőségű borsó és kukorica a hűtőházakból, ezért a francia cégtől kellett rendelni.

Több márkanév bevezetése lehet a megoldás

A magyar házhozszállítási piac aktuálisan legnagyobb problémáit a növekvő üzemanyagárak és a dráguló élelmiszerek jelentik. Ebből a kiutat egy névtelenséget kérő szakértő abban látja, hogy az ételkészítők új és újabb márkaneveken forgalmazzák majd termékeiket.

Ez azt jelenti, hogy a vásárlók ugyanattól a cégcsoporttól különböző brandek alatt futó termékeket vásárolhatnak. Egyes vélemények szerint ezt csak a piaci szereplők összefogása, konszolidációja révén lehet majd megoldani. Az sem kizárt, hogy a régóta várt tisztulás indult meg az ágazatban, és végeredményben két-három nagy cég marad versenyben. Mellőlük a közepes vállalkozásuk tűnhetnek el, míg a kisebb kifőzdék tovább folytatják tevékenységüket.